51965

A KDH alapprogramjának jóváhagyása és a KDH plus stratégia elfogadása lesznek a Kereszténydemokrata Mozgalom mai nyitrai közgyűlése munkarészének a főbb programpontjai, amelyre a párt megalakulásának 25. évfordulója alkalmából kerül sor. Ján Figeľ, a mozgalom elnöke szerint a kereszténydemokraták a bevezető ünnepség és megemlékezés után a közgyűlésen víziót kínálnak fel Szlovákiának az elkövetkező 10-20 évre.
A KDH alapprogramja az 1993-as Jobb Szlovákiát programra kötődik. „Az alkotó és fejlett Szlovákiát célozza meg” – jelentette ki Figeľ. A KDH plus stratégia célja viszont a jelenlegi baloldali beállítottság megváltoztatása Szlovákiában, és a KDH fontos prioritásainak érvényesítése az eljövendő kormánytöbbségben. A baloldali és jobboldali populizmussal, a politikai instabilitással és a politika oligarchizálódásával szemben szeretnénk alternatívát állítani. Szeretnénk együttműködni mindenkivel, aki hasonlóképpen gondolkodik és cselekszik, elismert személyiségekkel, politikusokkal, politikai pártokkal, akik a KDH-t megbízható partnernek tartják” – fogalmazott Figeľ.
Szlovákiának hasonlóképpen, mint a múltban most is szüksége van keresztény konzervatív politikára, a standard pártok erős rendszerére, nem pedig olyan pártokra és politikuscsoportokra vagy aktivistákra, akik csak egy pillanatra képesek betapasztani a lyukat a csónakon. Jelentette ki a nyitrai közgyűlésen Pavol Hrušovský, a párt volt elnöke, jelenlegi parlamenti képviselő.
„Erős és felelősségteljes pártokra van szükségünk, felelősségteljes vezetőkkel, akik nem hátrálnak, képesek döntéseket hozni és a hibáikat is beismerni, ha kell” – fogalmazott az egykori pártelnök, aki úgy véli, az emberek már nem hisznek a politikai rendszerben, ezért sikeresebbek a világos politikai álláspont nélküli egyének. „Egyre inkább az ügyesebbek média előtti versenyéről van szó, a politika lassan már nem is politika, csupán megoldások nélküli kabaré. Ez azonban nem segít az embereken és az országon, csak káoszt és destrukciót jelent” – fogalmazott a kereszténydemokrata politikus.
A párt jelentős állásfoglalási közül elsősorban azt emelte ki, amikor a KDH Vladimír Mečiar kormányzása idején kiállt Michal Kováč köztársasági elnök mellett, vagy az 1998-as választási döntést: az SDK-n belüli koalíciós pártként indulni a választáson. „Meg akartuk mutatni, hogy a hazafiság és az állam szent dolog a számunkra. Az SDK majdnem a KDH megszűnését okozta. A választás számunkra azonban az volt: az állam vagy a mozgalom. Ma már tudom, hogy a Kereszténydemokrata Mozgalom helyesen és felelősségteljesen cselekedett akkor” – fűzte hozzá Hrušovský.
A délelőtti program az emlékezésé lesz, de a további lépésekről szóló vitáé is. A beszélgetésben való részvételre elfogadta a meghívást a KDÚ-ČSL elnöke és a cseh kormány alelnöke, Pavel Bělobrádek, a volt szlovén kormányfő és jelenlegi EP-képviselő, Alojz Peterle, továbbá Georg Milbradt, Pavol Demeš, Terézia Lenczová vagy Marta Bariak Košíková. A KDH alapító elnöke, Ján Čarnogurský, aki jelenleg már nem tagja a mozgalomban, azonban nem fogadta el a meghívást.
A KDH a szlovák politikai paletta legöregebb pártjai közé tartozik. Megalakulását a 89-es keresztény szembenállók egy felhívással kezdeményezték, amelyet Ján Čarnogurský, Anton Selecký, Hana Ponická írónő, Miroslav Tahy, Konštantín Viktorín, Ivan Čarnogurský és Ivan Hoffman dalszerző írtak alá. A KDH-nak eddigi történelme során három elnöke volt: Ján Čarnogurský (1990 – 2000), Pavol Hrušovský (2000 – 2009) és a jelenleg is hivatalban lévő Ján Figeľ (2009-től).
„Ez az egyetlen alulról felépített párt. A KDH 25 éve folyamatosan képviselteti magát a szlovák politika valamennyi szintjén” – jelentette ki Figeľ. Mint mondta, a KDH a szlovák politikai élet valamennyi kulcsfontosságú döntésénél jelen volt az elmúlt 25 évben. „A szabadságért, a demokráciáért, a szociális és emberi jogokért, a jogállamért folytatott küzdelem volt ez” – értékelte a mozgalom 25 éves tevékenységét a pártelnök, akinek meggyőződése, hogy a KDH-nak határozottabban el kell köteleznie magát a gazdaság és a foglalkoztatás terén.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51860,50589″}