51952 1

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet második alkalommal szervezte meg a Magyar mesemondás hagyománya című népmeseképzést. Az első napon az intézet dunaszerdahelyi székházában, majd Füleken, ahol a Magyar Közösség Háza adott otthont a szakmai képzésnek.

51952 2A tanfolyam előadói Fábián Éva népdalénekes, népmesemondó, a budapesti Óbudai Népzenei Iskola tanára, és Raffai Judit PhD. néprajzkutató, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar tanára voltak. A képzésre február 10-én és 11-én került sor.

Az előadást gyakorló pedagógusok, mesemondók, felkészítő tanárok, könyvtárosok hallgatták, akik a néprajz színes palettájáról meríthettek, nemcsak a népmese gyűjtése, átadása, előadása témakörökben, de népi játékok, mondókák alkalmazása és beépítése témában is.

Fábián Éva gyakorlati szinten mutatta be a népmeséket, azok besorolását, előadásmódokat, Raffai Judit saját gyűjtése és a népi mesemondóktól ránk maradt gazdag hagyatéka által tárta fel nemzeti néprajzkincsünk gazdag rétegét, a népmesék világát, több aspektusból megvilágítva azt, bemutatva alapfogalmi jellemzőit.
A 2010 óta megrendezésre kerülő Ipolyi Arnold Szlovákiai Magyar Népmesemondó Verseny is erősíti a népmese fontosságát.
Az előadók többek közt leszögezték, hogy a magyar népmesekincs műfaji megjelenítése, a mesemondás és mesehallgatás legyen az oktató-nevelő munka egyik fontos eszköze, mivel fontos kapcsolatépítő ereje van a pedagógiában és a családban egyaránt. Fejleszti az anyanyelvi és kommunikációs készséget, ezért váljon mindennapos tevékenységgé.

A népmese gyakorlói, kedvelői, akik a Felvidék különböző helyeiről érkeztek, nagy örömmel fogadták a szakmai találkozót és bíznak a jövőbeli folytatásban.

Berényi Kornélia, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51008,50709,42753″}
A dunaszerdahelyi képzésről a Magyar Interaktív Televízióban ITT>>> láthatnak összefoglalót.
51952 351952 451952 5