51962

Kevésnek bizonyult termeink befogadóképessége pénteken, a kari Nyílt napon. Már a kar bemutatkozó rendezvényén sem jutott szék mindenkinek, pedig szép számmal voltak olyan diákok is, akik csak az intézményi bemutatkozásokra érkeztek meg. Összességében mintegy háromszázan vettek részt a Közép-európai Tanulmányok Kara Nyílt napján.
Ezúttal hasznosnak bizonyult a jól bevált gyakorlathoz való ragaszkodás. A Nyílt nap a kar bemutatkozásával kezdődött, amely két nagy előadóteremben párhuzamosan folyt magyarul és szlovákul. A kar tanulmányi programjai mellett szó esett a szakmai gyakorlatról és a gyakorlatot biztosító partnerekről (gyakorlóiskolák, Kempinski Hotel, Mercure Hotel, OTP Bank), az előmeneteli és a szociális ösztöndíjról, a kollégiumi és a privát szálláslehetőségekről. A tandíjmentességről szóló információt nagy megkönnyebbüléssel hallgatták a jelenlevők. A legtöbb kérdés a felvételi feltételek és az elhelyezkedési lehetőségek kapcsán érkezett.
A kar hallgatói és a JUGYIK külön bemutatót tartottak az érdeklődőknek. A rendkívül változatos szabadidős programok mellett a külföldi tanulmányutak gazdag kínálatával is megismerkedhettek a középiskolások.
Az intézményi és tanszéki bemutatkozások idén szintén nagyobb érdeklődés mellett zajlottak le, mint tavaly. Az érdeklődők a tanszék- és intézetvezetőktől, illetve a jelen levő oktatóktól részletes választ kaptak minden kérdésükre. Általános tetszés övezte a tantermek kiváló felszereltségét is, a mindenünnen elérhető internet, a számítógépes felszereltség és a multifunkciós érintőképernyős interaktív táblák főként a technika iránt rajongókra gyakoroltak mély benyomást – olvasható a szerkesztőségünknek eljuttatott közleményben.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”51920″}