52555

A buzitai alapiskolában már hagyomány, hogy megemlékeznek nemzeti ünnepeinkről. Március 15-e megünneplésére idén újra rendhagyó formát választottak, hogy mindenki óriási élményként élje meg ezt a napot. Mohňanský Csilla igazgató számolt be az eseményről.

“Ügyes tanulóinknak és kollégáinknak köszönhetően az egész iskola nemzeti színekbe öltözött – a folyosókat, osztályokat, ablakokat gyönyörű kézműves munkák tették még ünnepibbé. Osztályfőnöki órával kezdtük a napot, melynek keretén belül ifjú szavalóink rádiós relációval varázsoltak el bennünket, Szaszák Éva tanító néni felkészítésében.
Három versenyt hirdettünk meg erre a napra: „A legszebb kokárda”, „Öltözzünk nemzeti színekbe” és a „Titánok harca” című megmérettetéseket. Gyöngyből, pamutból, anyagból, papírból készült kokárdákat, erre az alkalomra varrott szoknyát, saját készítésű hajpántot, fülbevalót viseltek büszkén a gyerekek.

A tornateremben folytattuk a programot, ahol Hornyák Marek zenetanárunk felkészítésében 3 csodaszép dal csendült fel hegedű és gitár kíséretében.
Majd kezdődhetett az igazi kihívás a „Titánok harca”!
Ha valaki ezt a címet hallja, arra gondol „Ó, ez biztos a görög mitológiáról szólt”, de tévedés, szó sincs félistenekről. Ezen a vetélkedőn az 5. – 8. osztályok „titánjai”, azaz a legbátrabb, legelszántabb, legügyesebb tanulók vettek részt, akik erre a megmérettetésre keményen előre készültek.

A versenyt a kilencedikesek készítették számukra – tanári segédlettel. Az igazi segítők ez alkalommal Ádám Csilla, Polyák Gizella, Szaszák Éva és Hornyák Zsuzsa tanító nénik voltak.
A titánok vegyes csoportokban /minden felsős évfolyamból 1-1 diák/ indultak neki a „harcnak”. A verseny mottója a „Szabadság, szerelem” volt. A cél egy téma több szempontból való megvilágítása és a történelmi, irodalmi, nyelvi, tantárgyi összefüggésekre való felhívás volt. Négy témakör kapcsolódott össze, melyeknek első ránézésre semmi közük egymáshoz, viszont a verseny során a gyerekek számára kiderült, hogy ez mégsem igaz.
Az ötlet az évfordulókkal kezdődött – Benjamin Franklin halálának és a lexingstoni csata kitörésének az évfordulójával. De hogy kapcsolódik ez a többi témához? Az amerikai függetlenségi háborúban a szabadságukért, az angoloktól való elszakadásért harcoltak az amerikai telepesek. Ebben a háborúban harcolt Benyovszky Móric is, aki további nemzetek szabadságharcában is részt vett. A magyar szabadságharc pedig legszebben „A kőszívű ember fiai” című irodalmi műben került feldolgozásra.
A vetélkedő maga több részből állt, mivel több célt szolgált: Élménnyel való tanulás mind a titánok, mind a műsorkészítő kilencedikesek, mind a nem versenyző nézők számára; Tantárgyak természetes összekötése és tantárgyon belüli fejlesztés – történelem, magyar nyelv és irodalom, szlovák nyelv és irodalom, angol nyelv; Kilencedikesek által készített prezentációk egy-egy témában; Mozgásos játékok, nevezetes magyar önérzetű énekek tanulása a közönség részére, míg a titánok egy-egy időigényesebb feladaton dolgoztak; Látványos, vicces és komolyabb írásos, tananyagigényes feladatok váltakozása.
Mindenkinek a korához képest megfelelő feladatok, játékok, foglalkozások kidolgozása volt a feladat. A kilencedikesek bátor fellépésre és önállóságra való nevelése volt a cél.

Ez a verseny gyönyörű példája volt az összefogásnak és együttműködésnek is, ráadásul több szinten. Szükség volt az együttműködésre a vegyes évfolyamú titánok között, a felnőtteknek való munkával szembesülő kilencedikeseknek, a több nyelvet és tantárgyat oktató tanároknak és végül, de nem utolsó sorban a versenyzőket segítő és biztató osztálytársaknak, barátoknak, tanároknak.
A két és fél órás vetélkedő megizzasztott szereplőket, versenyzőket egyaránt, de közben a gyerekek észrevétlenül tanultak, új ismereteket szereztek, megtapasztalhatták, hogy minden mindennel összefügg és nőtt az önbizalmuk is.

A kellékek, jelmezek, remekül összeválogatott kiegészítő játékok még fokozták a jó hangulatot. A finom ebédet ezen a napon piros-fehér-zöldbe öltözött mosolygós szakácsnénik szolgálták fel. Majd ebéd után egy újabb osztályfőnöki órán értékelhette mindenki ezt az élményekkel teli napot.

Iskolaigazgatóként nagyon büszke voltam kilencedikeseinkre, akik lelkiismeretesen készültek erre a napra, együtt izgultak, hogy minden jól sikerüljön. Kis pedagógusok, színészek, előadók, énekesek, versenybírák voltak egy-egy pillanatra” – írta Mohňanský Csilla iskolaigazgató.

Az egész napról rengeteg kép készült, amelyek közül ITT egy párat megosztanak a tisztelt olvasókkal is.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50906,50768,50654,49632,49083″}