Pár éve reggel mise után a mamám kérdezte, hogy hol játszunk meccset. Mondtam, hogy Madra megyünk. Erre ő egyből rávágta: a madi bicsak. – Mi? – kérdeztem vissza értetlenül. – A madi bicsak. Vagyis bicska. Egy legenda szól róla, de már nem emlékszem rá pontosan – mondta.
Én pedig rákerestem a világhálón. Álljon most itt a legenda több forrásból is.
Mad. A térképét böngészgetve érdekes dűlőnevekkel találkozhatunk: Erdődomb, Hajóút, Őrfa-dűlő.
Az Erdődombon állott hajdanában az uralkodói vadászlak, amelyet vízi úton, az ún. Hajóúton lehetett megközelíteni. Mielőtt Madra értek volna, szívesen pihentek meg a királyi vadászok a Gyolcsi-sziget közelében terebélyesedő őrfa alatt. Ehhez a helyhez kapcsolódik a híres Madi bicsak mondája.
A fa a legenda szerint akkora volt, hogy törzsét nyolc ember alig tudta körülölelni. Amikor Mátyás király kitekintett Pozsony, Komárom, vagy éppen Buda várának ablakából, a hatalmas fát, amely nyilván egy kocsányos tölgy (Qvercus robur) volt, mindenhonnan láthatta. Érthető volt tehát a felháborodása, amikor a madiak kivágták…
Tudós tollforgatóink különböző szemszögből próbálták megvilágítani ezt az azóta is sajnálatosnak ítélt epizódot. Bél Mátyás 1736-ban írt Notitájában így vélekedik: „Azt mondják, hogy egykor Madon a középen volt egy rendkívüli nagyságú hársfa, amelynek árnyékában Corvin Mátyás, aki útját gyakran erre irányította, reggelizni szokott. Mivel ezt a király igen gyakran megtette, s hogy az őt követő kísérete a falu lakosainak ne kellemetlenkedjen, kivágták a hársfát…” Karabinszky János 1786-ban megjelent német nyelvű fordításában az őrfát szintén hársfaként emlegeti. Fényes Elek 1851-ben ezt írja: „Közönséges vélekedés, hogy hajdan Corvin Mátyás itt gyakran mulatozott, s innen származott azon anekdota is, mintha egyszer távollétében a nagy-madiak kedves kis körtvélyfáját kivágták, őket megátkozta…”
Ipolyi (Stummer) Arnold 1858-ban a Csallóközi útiképek című művében így összegzi a fentieket: „Már a XVIII. századi helyírók s máig a néphagyomány telvék a madiakról szóló ezen adomákkal, miképp Mátyás király kedves hársfáját, mely alatt vadászat közben nyugodni szokott volt, a madiak kivágták… A legolcsóbb s legegyszerűbb bicsakok „madi bicsak néven ismeretesek Csallóközben, ez rendes bucsufia pórgyerekek számára, kikkel elhitetik, hogy azok Madban készen teremnek egy nagy körtefán.”
Az 1900-as évek elején a környékbeliek úgy mesélték, a madi bicsak nyárfán, de leginkább fűzfán nőhetett. Az utóbbiból készítették a nyelét, amelyet azután megvasaztak, s jól nyitható-zárható pengével szereltek fel. Újabb kori szerzők, például Liszka József, Jankovics Marcell (A fa mitológiája) is szívesen mélyednek el a témában.
Ozsvald Árpád a Hét című lapban megjelent cikke szerint Mad határában állt egy terebélyes, dúskoronájú tölgyfa, amelyet őrfának neveztek. Egyszer a vadászgató Mátyás király és kísérete épp ennek a fának az árnyékában falatozott, amikor nem messze egy csodaszép szarvast pillantottak meg. Gyorsan lóra kapott hát a sereg, és üldözni kezdték a ritka becsű állatot. Siettükben piros és zöld nyelű szalonnametélő késeiket is szanaszét hagyták. Míg a király és emberei a vad bekerítésével fáradoztak, két madi atyafi vetődött a fához. „Nézd már koma! Bicsakot termett az őrfa!” – kiáltott fel az egyikük. „Az ám! Van, amelyik már megérett” – tódította csodálkozva a társa, és felemelt a földről egy szép, piros nyelű falatozókést. A két jóember nem sokat teketóriázott. Gyorsan összekapkodták a késeket, és siettek vissza a faluba megvinni a hírt a csodálatos eseményről…
A madiak ezután sűrűn kijárogattak megnézni az őrfát, hátha hoz újabb termést, de sajnálatukra nem érlelt többé egy kést sem. Dühbe gurultak végül, és szörnyű bosszút forraltak…
Mikor Mátyás király ismét erre vadászott, hiába kereste árnyékadó fáját, csupán gazzal benőtt helyén állhatott meg. Átkozódva távozott a faluból. Feléje sem nézett többé a környéknek. A jó madi nép idővel saját kezűleg kezdte készíteni az őrfa alatt talált kések mintájára a madi bicsakot. Nyelét az eredetihez hasonlóan pirosra és zöldre festették, ami az érett és az éretlen gyümölcsöt szimbolizálta. A madi bicskák idővel piros-fehér-zöld színűek, és egyre nagyobbak lettek. Vannak a méteres nagyságot meghaladó, láncon függő, termetes darabok.
Németh Dezső gyerekkora óta, immár több mint 50 éve faragja a szebbnél szebb késeket. A község kocsmájának neve Bicsak vendéglő. A 2005-ben alakult éneklőcsoportnak Bicsakfa együttes a neve. 2008-ban a faluban felállították Mátyás király mellszobrát. 2010 áprilisában megrendezték a faluban a bicsakbált. A község sportkedvelő fiataljai pedig a bicsakkupáért szállnak versenybe minden évben.
A hagyományos falunapot Madon Bicsaknapnak hívják. Remélhetőleg még nagyon sokáig élni fog ez a hagyomány. Eddig a történetem, ma pedig ugye azt olvasom, hogy a Nagymadon megemlékeztek szabadságharcról, nagymadi Bicsakfa Férfi Népdalkórus korabeli katonadalokat énekelt, így tették emelkedetté a megemlékezést. Szóval a hagyomány tovább él. Így kerek a történet.
Forrás: wikipedia.hu, fcfriends.sk
Fotó: obecmad.sk
mj, Felvidék.ma
