52605

A Barsi Egyházmegye immár ötödik alkalommal szervezi meg a Czeglédi Péter Napokat. Az egyházmegyei majális keretén belül képzőművészeti alkotások versenyét is megrendezik. Április 20-ig várják a pályaműveket.

„Idén Nagyölveden rendezzük meg az egyházmegyei majálist. A hagyományt követve a program része a képzőművészeti alkotások versenye is. Festmények, grafikák mellett fényképek valamint szoboralkotásokat is várunk” – nyilatkozta Antala Éva nagyölvedi református lelkész. Hozzátette: az idei Czeglédi Péter Napok vezérigéje az első parancsolat (2 Mózes 20,2) „ Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak Egyiptom földjéről, a szolgaság házából. Ne legyen más istened rajtam kívül!”. Ez a képzőművészeti alkotások versenyének témája is.

A szervezők örömmel várják a különböző korosztályú alkotók jelentkezését az óvodástól, az alap- és középiskolásokon át a felnőttekig. A Barsi Egyházmegye területén élők pályaműveit április 20-ig a nagyölvedi református egyházközség lelkészhivatalába kell eljuttatni.

Mint a lelkésznő elmondta: a napokban kihirdetésre kerülő írásbeli pályázattal egyetemben a képzőművészeti alkotások versenyére beérkező pályaműveket ünnepélyes keretek közt a május elsejei majálison értékelik ki.
A versennyel kapcsolatban érdeklődni lehet a prismisantala@mail.t-com.sk email címen, valamint a 0905/344 524 telefonszámon. 

Pásztor Péter, Felvidék.ma  {iarelatednews articleid=”45447,45582,44498,39136,33715″}