52506 1

A Nagymegyeri Magán Szakközépiskola diákjai is megemlékeztek a az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseiről, eseményeiről. Idén ez március 16-án történt meg formabontó keretek között, ugyanis a vendég Duray Miklós, valamint az iskola alapító igazgatója Ing. Cservenka János.

Az iskolába ellátogatott Zorkóczy Zenóbia színművész Kovásznáról és Incze Gergely Katalin, a Kolozsvári Opera karmestere és zeneszerzője, akik egy kultúrműsorral készültek.

52506 2Az ünnepséget Duray Miklós nyitotta beszédével, amelyben hangsúlyozta, hogy a szabadságért és függetlenségért folytatott küzdelemnek nincs vége, hiszen ez egészen a mai napig tart.
Ezután következett az értékes kultúrműsor, ahol Zorkóczy Zenóbia magyar költők (főleg Petőfi Sándor és Arany János) forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos megzenésített verseit, versrészleteit énekelte, míg Incze Gergely Katalin kísérte őt zongorán.

“Itt kell mindenképp megjegyezni, hogy az ének hatását nagyban fokozta a tökéletes zenei aláfestés, amely minden esetben teljes mértékben visszaadta és tükrözte a vers hangulatát, mondanivalóját. Az egyes zenés blokkokat prózai bejátszások szakították meg, ahol neves művészek tolmácsolásában hallhattuk a szabadságharc résztvevőinek beszámolóit.
52506 3
A kultúrműsor után iskolánk diákjai a tanári karral kivonultak a helyi temetőbe, ahol megkoszorúzták Nagy Rátz József sírját. Mindent összevetve értékes délelőttöt tudhattunk magunk mögött, amely emlékeztetett minket arra, hogy szabadságunk nem csak az ölünkbe hullott, hanem őseink vívták ezt ki számunkra, és a legkevesebb, amit ezért megtehetünk, hogy évről évre megemlékezünk erről” – számolt be a Felvidék.ma-nak Mgr. Romada János tanár.

“A Szövetség a Közös Célokért meghívására szombaton, március 14-én Gútoron, vasárnap, március 15-én Somorján és hétfőn, március 16-án Nagymegyeren lépett fel forradalmi műsorával Zorkóczy Zenóbia. Szövetségünk ezzel támogatta a március 15-i megemlékezéseket, az erdélyi és a felvidéki kapcsolatok ápolását fontosnak tartjuk” – nyilatkozta a Felvidék.ma-nak Pogány Erzsébet, a SZAKC igazgatója.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”51945,52432″}