Kíméletlen eljárás és megszűnő iskolák”, „Gimik végveszélyben”, „Gimnáziumok sorát zárhatják be” stb. Az elmúlt néhány napban ilyen és ehhez hasonló szalagcímek jelentek meg a sajtóban és on-line felületeken.
2013 decemberében tüntettünk egy jót. És az eredmény? Nulla. A minimális osztálylétszámokat meghatározó törvényt a parlament a tüntetés ellenére elfogadta. És mit tettünk a törvény elfogadását követően? Nem sokat, inkább semmit. Vajon miért? Mire gondolhattak az iskolák, szakmai szervezetek…? Csak nem arra, hogy „jé, ezek viccelnek”? Mert nem vicceltek akkor sem, és most sem, hiszen mára már a törvény végrehajtó rendelkezése is napvilágot látott. Tehát a kisiskolák bezárását komolyan gondolják. A kérdés inkább az, hogy milyen „óvintézkedéseket” tettünk mi az elmúlt csaknem másfél esztendő alatt? Miért nem akarjuk végre megérteni, hogy a csodálkozás és elszörnyülködés helyett a tettek mezejére kellene lépnünk. Talán még mindig nem késő átgondolni és megfogalmazni azt, hogy milyen iskolákat, milyen iskolahálózatot kívánunk működtetni. A jelenlegi helyzet ugyanis tarthatatlan, ezt be kellene látnunk, bármennyire fájdalmas is. Hosszú távon öt-tíz diákkal nem lehet osztályokat működtetni sem az alap-, sem a középiskolákban.
Vannak iskolahálózatunkra vonatkozó elemzéseink, felméréseink, csak megoldási javaslataink nincsenek. Pedig a megoldást nekünk kell kiizzadni, mert ha az oktatási tárcára hagyatkozunk, abban nem lesz köszönet. Az önsajnálkozás és sopánkodás helyett egy asztalhoz kellene végre ültetni a szakmát, az önkormányzatokat, az iskolák vezetőit, a szülőket,…! Régiónként fel kellene vázolni a megoldási lehetőségeket és kiválasztani a térség számára legmegfelelőbb alternatívát.
A kérdés persze az, ki legyen a „kezdeményező”. Kinek a kezébe kerüljön a „fekete Péter”. Ki vigye el a balhét, ha néhány községben iskolabezárásra kerül sor.
De amíg ezen rágódunk, a rendelkezésre álló idő vészesen fogy és félő, hogy szeptember elején újból csodálkozni fogunk: „jé, nem engednek osztályt nyitni az xy alap- és xy középiskolában”.
Valószínűleg titkon még mindig abban reménykedünk, hogy a közelgő választások miatt a törvény végrehajtását elnapolják. Ez persze előfordulhat, de véleményem szerint a törvény visszavonására nem kerül sor. Ideális esetben tehát nyerhetünk néhány hónapot, de a megoldást akkor is nekünk kell megtalálni, kidolgozni.
Ez a munka nem tűr halasztást, hiszen április közepét írjuk. Csak megismételni tudom a 2013-ban leírtakat és reménykedni abban, hogy Talán még nem késő.
Albert Sándor, Felvidék.ma
