53047

A Felvidékről kitelepítettek emléknapján Felvidék több településén is megemlékeztek a hetven évvel ezelőtt kezdődő tragikus időszakról.

Április 12-én 9 órai kezdettel Balogtamásiban szerveztek megemlékezést. A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete a kitelepítések és deportálások elszenvedőivel, családtagjaival emlékezett.  Nt.Gebe László református lelkész igehirdetésével kezdődött a program. Ezt követően Koós István, a Nagybalogi tragédiák c. kötetet szerzője tartott előadást, majd felidézték a kitelepítéseket. A program megtekinthető az Eseménynaptárunkban ITT>.

Komáromban az Emlékezz Felvidék! 1945-1948 vetélkedő országos döntőjével vette kezdetét a megemlékezés. Délután ünnepi képviselő-testületi ülésre került sor, majd ünnepélyes koszorúzással folytatódott a Monostori erődben. Este a Fehérlaposok című rockoperával ért végett az eseménysorozat. A rendezvény fővédnöke Dr. Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke volt. A program megtekinthető az Eseménynaptárunkban ITT>.

Somorján vasárnap délután tartották meg az emlékező ünnepséget. A program a Honismereti Ház udvarán kezdődött, majd újra avatták a régebben a református templomkertben lévő kitelepítettek emlékére állíttatott kopjafát. A megemlékezés szónoka Csáky Pál EP-képviselő volt.
Az esemény a Boráros Imre Színház Hit és Hűség, visszaemlékezések 1889-1989 című színdarabbal ért végett a Németh-Šamorínksy István Művészeti Alapiskola koncerttermében. A program megtekinthető az Eseménynaptárunkban ITT>.

A Felvidékről kitelepítettek emléknapján több oktatási intézményben is megemlékeznek. Így április 13-án, hétfőn a lévai Juhász Gyula Alapiskolában is. A program megtekinthető az Eseménynaptárunkban ITT>.

A Magyar Országgyűlés 2012. decemberében ellenszavazat nélkül szavazta meg, hogy ezentúl április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja legyen.
 
PP, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53000,52987,53023″}