A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete április 12-én, a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapján először emlékezett. A balogtamási összejövetelen az elszenvedőkkel idézték fel a kitelepítést.
A Beneš-dekrétumok következtében a Csehszlovák Köztársaságból elüldözött, Magyarországra telepített és Csehországba deportált több százezer magyar ember között több balogvölgyi családnak is csomagolnia kellett. El kellett hagyniuk őseik földjét, ahová nemzedékek sora köti őket. Voltak, akik sohasem tértek vissza. Voltak, akik úgy haltak meg, sohasem beszéltek nyilvánosan a fájdalmukról.
A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete majd tíz éve kezdte az érintett családok felkutatás. Az összeírás egyre nehezebb, hiszen már alig-alig élnek közöttünk az élő tanúk.
A balogvölgyi szervezet 15 községet foglal magába, 7 településről részt is vettek a megemlékezésen, mely Istentisztelettel vette kezdetét.
Nt. Gebe László a nagybalogi-uzapanyiti-balogtamási gyülekezet lelkésze prédikációban, Koós István, a Nagybalogi tragédiák című könyv szerzője történelmi előadásában elevenítette fel a kitelepítés okozta nehézségeket.
Az egybegyűlteket Balogtamási község polgármestere, Gyurán Béla köszöntötte.
Homoly Erzsébet és Pósa Dénes az érintett résztvevőkkel az események történésének a vezérfonalán osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel.
A Csehországba való kitelepítések Gömörben leginkább Dobfeneket és Tornalját érintették, de jelentős számarányban érintették a Balogvölgyet is. Százalékban kifejezve pedig a legtöbb családot éppen Balogtamásiból telepítettek ki, a lakosság 23,3%-át deportálták.
A fájdalmas múltidézés a jövő nemzedék javát, a magyarság összetartozását szolgálta.
A Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének vezetősége virágcsokorral, Pósa Lajos: A hazáért verseskötetével és emléklappal köszönte meg az érintetteknek, hogy a gyülekezetben felidézték a történetüket.
Azt kívánták, hogy az emléklapon is visszaköszönő a piros, fehér, zöld nemzeti színünk otthonaikban rendületlen erőt, további hűséget és elfogyhatatlan reményt adjon.
A megemlékezés imádsággal és a Himnusz közös eléneklésével ért véget.
he, Felvidék.ma
Fotó: Pósa Dénes és Homoly Klára
