52869

Egyetlen gólt szerzett a DAC színeiben, de az annál emlékezetesebb – a Bayern München kapujába. Játékosként viszont Szaban Tibor sokkal többet adott a klubnak, és tapasztalatait ma is nálunk kamatoztatja – a tizenöt éven aluli diákcsapat edzőjeként.

„A Táborban töltött katonai szolgálatom alatt eljöttek megnézni a DAC vezetői, akik egy mérkőzésen és két edzésen láttak. Azonnal el akartak vinni Dunaszerdahelyre, de nem sikerült elintézni, így egy évet még a kassai Lokomotívánál töltöttem” – eleveníti fel a Csallóközbe való érkezését Szaban Tibor.

„Simon Gyuszival együtt érkeztünk, és mivel akkoriban nagyon erős volt a DAC kerete, eltartott egy ideig, míg beküzdöttük magunkat a csapatba, de végül a kezdő tizenegy stabil tagja lettem” – emlékszik vissza a kezdetekre.

A becsületes védő – akinek fő feladata az ellenfél szélsőinek kiiktatása volt – egyetlen bajnoki gólt sem szerzett DAC-mezben. És mégis a klubtörténet egyik leghíresebb találata fűződik a nevéhez. „Ez így van, és nagyon örülök annak a gólnak. Van mire emlékeznem, és a szurkolókkal való találkozáskor az a gól a mai napig szóba kerül.”

Természetesen a Bayern München ellen szerzett találatáról van szó, melyet az Olimpiai Stadionban szerzett 1988. október 26-án, UEFA-kupa mérkőzésen. „Az egy jó lövés volt, de sajnos kiestünk a bajorok ellen, bár kiegyenlített meccseket játszottunk” –  emlékezik. „A gól megvan otthon egy videofelvételen, de nem mondhatnám, hogy az utóbbi években gyakran nézegettem volna. Talán ha idősebb leszek, esetleg nyugdíjas, akkor megnézem”  – teszi hozzá mosolyogva.

Négy dunaszerdahelyi szezon után távozott. Miért? „28 éves voltam, és úgy döntöttem, hogy legfőbb ideje kipróbálni a légiós életet. Négy sikeres évet töltöttem a malajziai Kedah csapatánál. Megnyertünk mindent, amit csak lehetett. Ezt követően az edzővel együtt Szingapúrba igazoltunk.” Később visszatért a DAC-hoz, ám előtte még két évet eltöltött Ausztriában is.

Bár még pályára lépett a DAC-ban, inkább már edzői babérokra vágyott. Játékos edzőként Nádszegre igazolt, és emellett a Pro-licenc megszerzésén fáradozott. Tanulmányai befejeztével a DAC felajánlotta neki a felnőtt csapat vezetését. „A szezon első felében Majthényi Lórival irányítottuk a csapatot, majd Milan Albrecht érkezése után a második félévben asszisztensként dolgoztam a második ligában. Nyáron azonban Albrecht elhagyta a csapatot, így Rosťo Prokoppal együtt vágtunk bele a csapat felkészítésébe. Egy héttel a bajnokság indulása előtt azonban a klubvezetés úgy döntött, hogy Szikora Gyurit bízza meg a főedzői teendőkkel. A másodedző szerepét nem fogadtam el, így eljöttem. Szikorát két-három hónap után szintén elbocsátották…”

A későbbi sikeres válogatott játékos, Ján Ďurica is dolgozott Szaban irányítása alatt. „Éppen Párkányból tért vissza, majd élt az általam adott lehetőséggel. Azonnal beilleszkedett a csapatba, és már fiatalon húzóemberré vált. Kedveltem, mert hozzám hasonló típusú játékos volt. Balhátvédként kezdett nálunk.”

Szaban még az előző vezetés ideje alatt tért vissza a DAC-hoz edzőként, majd az FK 2007 Dunaszerdahelyen keresztül tavaly az DAC U15-seihez került: „A régi vezetőség ideje alatt a DAC-on belül nem lehetett szisztematikusan dolgozni, mert a játékosok 2-3 havonta váltakoztak. A mostani vezetés mellett már jó irányba haladnak a dolgok.”

Pont az U15-ös korosztály vált a DAC filozófiájának prototípusává, mely szerint egész Dél-Szlovákiából kell toborozni a tehetséges fiatalokat: „Januárban kezdtük ezt el, amikor is négy játékost hoztunk, és bízom benne, hogy ez folytatódni fog. A fiatalabb korosztályokban már képesek vagyunk az ötödikeseket a sportosztályokba csábítani; főleg azokat, akik Dunaszerdahelytől csak 20-25 kilométerre laknak, így naponta be tudnak utazni. Az idősebb korosztályoknál viszont már az elszállásolást is be kell biztosítani egy olyan akadémia mintájára, amely már a nyártól indulhat.”

Mivel tudja a klub idecsalogatni a fiatalokat? „Azzal, hogy gondjukat viseljük, mindent bebiztosítunk: lakhatást, iskolát, a futballban való fejlődést. Előny, hogy a DAC elsősorban az ifjúságra gondol, hisz először az Akadémia, a fiatal játékosok edzőközpontja épül, és csak ez után következik a stadion modernizációja.”

Hogyan folyik a munka az első ligában szereplő U15-ösöknél? „Amikor nyáron átvettem ezt az U15-ös korosztályt, sikerült behozni a környék hat legtehetségesebb gyerekét. Ez volt a munka kezdete. Az őszi szezon után úgy láttam, hogy ha szeretnénk feljebb lépni – amit a klub is igényel -, akkor nem szabad megelégedni azzal, hogy csak a Csallóközből fogjuk összegyűjteni a tehetségeket, hanem muszáj messzebbre is tekintenünk. Hiszen a legmagasabb osztályban szereplő csapatok – Trencsén, Szenice, Zsolna – mindegyike toborozza a legjobb játékosokat akár messzebbről is. Nekünk is ebbe az irányba kellett lépni, és sikerült Rozsnyóról, Rimaszombatból és Nagykürtösről idehozni négy játékost. Velük bővítettük a keretet, és a csapat is erősödött. Eddig csak Rozsnyóig jutottunk, de bízom benne, hogy ha beindul a gépezet, akkor sikerül majd messzebbre is eljutnunk. Ha a szülők azt fogják látni, hogy törődünk a gyerekeikkel, akkor nyugodtabb szívvel engedik majd el őket hozzánk.”

Mit vár el a játékosaitól, mire figyel oda?„Nekem barátnak kell lennem velük. De ha valamit mondok, akkor nekik hallgatniuk kell. Amikor úgy látom, hogy van rá lehetőség, akkor néha viccelődünk az edzéseken, de amikor komoly munka van, akkor mindenkinek hallgatnia kell. Hiszen annak cserébe, amit a klub ad, el is várja, hogy a gyerek megfelelően viselkedjen, szisztematikusan tanuljon és keményen eddzen. Igazából minden gyerekhez máshogy kell hozzáállni, máshogy kell velük kommunikálni, hiszen nem egyforma környezetből jönnek, és pszichikailag is minden gyerek más.”

Bízik benne, hogy néhány név a mostani tizenöt éves korosztályból egykor majd felbukkan a nagycsapatnál is. „Bízom benne, hogy egyszer majd láthatom néhányukat az A-csapat mezében. Elég, ha akárcsak kettejüket. Nem akarok neveket mondani, hiszen többük előtt ott van a lehetőség, de ez több dolog függvénye.”

Véleménye szerint a DAC legmagasabb ambíciói nagyrészt attól függnek majd, miként lesz képes a klub idecsábítani a tehetségeket, és dolgozni velük: „Ehhez az kell, hogy a tehetséges gyerekek bejöjjenek Dunaszerdahelyre, fejlődjenek, ezáltal segítve a klubot. Lehet, hogy egyszer majd néhány játékos sikeres lesz, mint a szlovák válogatott Borbély Balázs, vagy az innen külföldre elkerült játékosok.”

Mintegy zárszóként még hozzáteszi: „Számunkra a lényeg kinevelni olyan játékosokat, hogy a nagycsapat legalább fele hazai nevelésekből álljon. Ha ez sikerülne, akkor ez egy csodálatos dolog lenne. Ha egy játékos az ifjúsági csapatokon keresztül feljut a nagycsapathoz, akkor az egy jó játékos. Ehhez az kell, hogy mindegyik korosztály a legmagasabb osztályban játsszon. A dunaszerdahelyi néző nagyon igényes, neki a jó foci a legfontosabb. A nézők akkor fognak meccsre járni, ha jó foci lesz. Volt egy időszak, amikor nem jártak. Nekünk nem szabad hagyni, hogy ez ismét megtörténjen.”

Névjegy: Szaban Tibor

A rimaszombati járásban található Pelsőcön született (1963. július 21-én), pályafutása a szülőfalu diákcsapataiban indult. Amikor a középiskolai tanulmányait Kassán folytatta, a Lokomotíva ifjúsági csapatába került, és az említett klub nagycsapatában szerepelt 1982 és 1987 között, a VTJ Tábornál eltöltött kétéves katonai szolgálat kivételével. Ezt követően négy évre a DAC játékosa lett, négy európai kupamérkőzésen is pályára lépett, gólt lőtt a Bayern Münchennek. Távozása után négy évig szerepelt a malajziai KEDA FA csapatánál, két évet játszott Szingapúrban és alacsonyabb osztályú osztrák bajnokságban. Az 1999/2000-es szezonra ismét a DAC játékosa lett. Összesen 105 bajnoki mérkőzést (ebből 10-et a második ligában a 2000/01-es szezonban) játszott a csapat színeiben. Ez után Nádszegen dolgozott játékos edzőként, és a 2002/03-as idényben 15 találkozó erejéig a DAC főedzője, és a többi 15 mérkőzésen pedig másodedzője volt. Ezt követően a bakai, a bősi és a harmadik ligás pozsonyivánkai csapatot vezette. Ifjúsági edzőként tért vissza a DAC-hoz, az FK 2007 Dunaszerdahelyen keresztül a DAC U15-ös korosztályához került.

Harsányi László, Nagy Krisztián, fcdac.sk/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52677,52612,52588,52537,52459″}