53757

Harmincöt percen át játszott emberelőnyben (a 81. perctől ráadásul kettős emberelőnyben) a DAC, ám így is vereséget szenvedett a bajnoki címre hajtó Zsolna ellen a szlovák labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában.

Jól kezdett a házigazda DAC: Szarka már a második percben helyzetbe került, lövése nem sokkal hagyta el a zsolnai kaput. A másik oldalon Mihálik veszélyeztetett, de csak a kapufát találta el. A folytatásban a sárga-kéket domináltak: Brašeň, Štepanovský és Sarr előtt is kecsegtető helyzet adódott, ám maradt a 0-0.

A második félidő 10. percében a zsolnai Letics megszerezte második sárga lapját is, így mehetett zuhanyozni. Mégis a tíz főre fogyatkozó vendég együttes szerzett vezetést: Ljubicic hibája után a Zsolna létszámfölényes helyzetet alakíthatott ki, Čmelík pedig nem hibázott.

A bekapott gól után a DAC mindent egy lapra téve rohamozott, a 81.perctől ráadásul már kettős emberelőnyben játszhatott: a megiramodó Szarkát Vavro vágta fel utolsó emberként.
A hazaiak azonban kilenc ember ellen sem találták a rést a jól záró zsolnai védelmen, így az eredmény már nem változott. A DAC (amely 2014-ben egy éven át őrizte hazai veretlenségét) idén már másodszor kapitulált saját közönsége előtt, a Zsolna pedig győzelmével életben tartotta a bajnoki aranyról szőtt álmait.

Felvidék.ma
Fotó: fcdac.sk
{iarelatednews articleid=”53608,53280,52896,52677,52612″}