53710

Az ipolysági Nagyboldogasszony- templomban tartotta jubileumi hangversenyét a Magnificat gyermekkar. A Fegyverneki Ferenc Közös Igazgatású Katolikus Iskola berkein belül működő énekkar húsz évvel ezelőtt alakult meg. A nagyszabású ünnepélyre május 15-én került sor.

„A gyermekkart 1995-ben Kiss Ferenc zenetanár alapította Csáky Károly igazgató és Bíróczi István lelkiatya ösztönzésére. Azzal a céllal jött létre, hogy az iskolai szentmiséken szolgáljanak” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Wollent Andrea, a kórus jelenlegi vezetője. Hozzátette: a lelkes csapat bátran kimozdult a templom falai közül, és felléptek a környék településein is.

„A tízéves évfordulónkon vettük fel a Magnificat nevet. Ez a Magnificat anima mea Dominum –Magasztalja az én lelkem az Urat bibliai idézet első szava, Szűz Mária hálaadó énekének első szava. A Szűzanya hálát adott az Istennek, s ez a hálaadás kifejezi a működésünk ars poeticáját. Első sorban nem a szereplés a célunk, hanem az Isten dicsőítése az énekeinkkel” – magyarázta. Már a kezdetek óta fellépnek világi és ökumenikus alkalmakon is. Az első ipolysági adventi hangversenyen 1996-ban már szerepeltek az iskolások. A gyermekkórus tagjai az iskolaközpont felső tagozatos alapiskolás tanulói, valamint gimnázium diákjai. Jelenleg 35 tagja van, a kórus tagjai élő zenei kísérettel lépnek fel, melyet szintén az iskola tehetséges diákjai alkotnak.

A gyermekkar repertoárján elsősorban szakrális művek szerepelnek, ezekkel szolgálják az iskolai szentmise alkalmakat. A legősibb gregorián énekektől kezdve a kortárs műveken át az ökumenikus tézén át igen széles a választék. Mint a karnagy megjegyezte: magyar népdal és magyar népdalok feldolgozása és többszólamú kórusművek is jelen vannak.

Az első komolyabb országos megmérettetés 1998-ban volt. Az érsekújvári Csengő Énekszó versenyen aranykoszorús minősítést szereztek. Azóta rendszeresen részt vesznek a háromévente megrendezett versenyen, s mindannyiszor rangos értékeléssel tértek haza. Az aranysávos minősítés mellett karnagyi különdíjban is részesültek az évek során. Nemzetközi kórus fesztiválokon is felléptek és. számtalan vendégszereplés is mögöttük van már. „Legemlékezetesebb fellépésünk a budapesti Magyarság Házában volt. A magyar kultúra napján már több alkalommal énekelhettünk a csodás épület falai közt” – mesélte Wollent Andrea.

A kórus hetente tart próbákat, emellett éves szinten több összpontosítást is szerveznek. „Vidám társaság, színes egyéniségekkel. Az éneklésnél remek az összmunka, eggyé olvad a csoport, így gyönyörűen szólal meg a mű” – jellemezte a kórust Wollent Andrea. A repertoár nagy része évente változik, ám vannak visszatérő dalok is.

A jubileumi hangversenyre a Nagyboldogasszony- templomban került sor. Pálffy Dezső, az iskolaközpont igazgatója köszöntőjében kiemelte: a mai nap az egész iskolának ünnep, nemcsak az énekkar számára. “Az iskolánk büszkeségei vagytok,sikereitekkel sok dicsőséget szereztek a többieknek is.  A közös éneklés öröm, az összetartozás érzésével” – hangzott el az igazgató beszédében.

A húsz év alatt az énekkarban éneklők közül többen is visszatértek a jubileumi alkalomra. „Sok diákunk választotta a zenei pályát. Többen foglalkoznak egyházi zenével, kántorként szolgálják közösségüket, nemcsak szakrális szinten” – hangsúlyozta.A program első részében az egykori tagok szólóban is bemutatkoztak, ezzel is emelték az ünnep fényét.Fellépett többek között Klukon Krisztián gitár virtuóz; Žilka Alan orgonán; Kanta Róbert hegedűn; Koterík Tamás gitáron és énekkel. Baláž Martina és Baláž Szabina közösen énekelt. Baláž Szabina vezényelte is a gyermekkart.  A program második felében a gyermekkar jelenlegi tagjai énekeltek. Az elhangzott művek között szerepelt gregorián ének, szakrális mű és népdal is. A barokk templom falai közt felcsendült a Magnificat anima mea Dominum kezdetű alkotás is. A hangverseny vendége volt az aszódi evangélikus gimnázium énekkara. A hangverseny közös öröménekléssel zárult.

A templombeli koncertet követően az iskola éttermében állófogadással folytatódott az ünnepség. Itt adták át a jubiláló gyermekkarról szóló kiadványt. Wollent Andrea végezetül a Felvidék.ma-nak elmondta: mindig van lelkes utánpótlás, a gyermekek szeretnek énekelni. A jövővel kapcsolatban a karnagy megjegyezte, a tavasz folyamán lesz még pár vendégszereplésük a környék falvaiban, s már készülnek a 2016-os Csengő Énekszó megmérettetésre is.
További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>.

 

Pásztor Péter, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”39278″}