53550

Andrej Kiska köztársasági elnök a héten a besztercebányai régiót látogatja. Ez alkalomból kedden, május 5-én Besztercebányára látogatott, ahol a Bél Mátyás Egyetemen is felszólalt.

Az államfő előbb a városházát kereste fel, ahol Ján Nosko polgármesterrel tárgyalt a régiót és a várost érintő kérdésekről. A városvezető elmondása szerint az elnök élénken érdeklődött a régió legégetőbb problémáiról, így mindenek előtt a munkanélküliség kérdéséről, de az európai pénzalapok ügyéről is. Nosko bízik abban, hogy az államfő a maga lehetőségeihez mérten segíti majd Besztercebánya fejlődését – azzal például, hogy felveti e témákat különböző fórumokon. Égető szükség lenne ugyanis a városnak és a régiónak munkahelyteremtő beruházásokra.

Kiska ezt követően a Bél Mátyás Egyetemre látogatott, ahol felesége is végzett (aki egyébként besztercebányai születésű). Nem először járt itt, hiszen korábban mint szakértő cégvezetésről és vállalkozási ismeretekről tartott előadásokat az egyetemen. Most a hallgatókkal megtelt díszteremben – immáron köztársasági elnökként – arra biztatta a fiatalokat, hogy bátran menjenek világot látni.

“Ha van rá lehetőség, menjenek külföldre egy vagy két évre. Szélesedni fog a látóterük s meglátják, mire is van szüksége Szlovákiának. De mint ennek az országnak az államfője kérem önöket, hogy jöjjenek vissza” – mondta Kiska a besztercebányai egyetem hallgatóinak. Határozott véleménye, hogy az előtte ülő fiatal generáció képes megváltoztatni az országot és új, pozitív energiát önteni bele. “Egyetlen harc sincs elveszve mindaddig, amíg mi magunk fel nem adjuk” – tette hozzá az államfő.

Az elnök hallgatói kérdésekre is válaszolt. Arra a kérdésre, hogy korábbi vállalkozói tapasztalataiból mit tud legjobban hasznosítani államfőként, úgy felelt: a legfontosabb mozzanat az, hogy ügyes és jó emberekkel vegyük körül magunkat. “Az az ideális, ha jobbakkal, mint amilyenek mi magunk vagyunk” – válaszolta Kiska.

tasr nyomán Felvidék.ma
Fotó: prezident.sk {iarelatednews articleid=”53134,52969,52950,52781,52634″}