53509

Ötödik alkalommal rendeztek bográcsfesztivált Nyárasdon. Az idei fesztivál napján, május 2-án szombaton, a reggeli eső kicsit ráijesztett a szervezőkre, de a déli órákra kiderült az ég és már akkor tapasztalni lehetett, sokan érdeklődnek majd a rendezvény iránt.

A bográcsételek elkészítésének versenyébe összesen 22 csapat nevezett be, főként hazaiak, a településen élő és működő vállalkozások, családi és baráti körök tagjai, de a nyárasdi önkormányzat meghívására a környező településekről is érkeztek főzőmesterek. A falu központjában lévő gyönyörű park a legalkalmasabb helyszínnek bizonyult a fesztivál megrendezésére. Kényelmesen elfértek a csapatok tűzrakó helyei, a kondérok, a bográcsok, az üstök. Minden csapat az elképzelésének és ízlésének megfelelő egytálételt készített, amit aztán versenyszerűen mérettetett meg a tekintélyes zsűri előtt.
Amint azt az utóbbi évek tapasztalata bizonyítja, inkább a férfiak ragadnak ilyenkor fakanalat és próbálják megmutatni főzőtudományukat. Dicséretes azonban, hogy a fiatal lányok és asszonyok is felvették a tűzkesztyűt és a legjobb tudásuk szerint próbáltak helytállni a megmérettetésben. Az is megfigyelhető az ilyesfajta rendezvényeken, hogy minden csapat a lehető legfrappánsabb, legviccesebb megnevezést vállalja, ezzel is jókedvre serkentik elsősorban önmagukat, de a látogatókat is. Ilyen volt Nyárasdon pl. a Top-mamik, a Dzsigolók, a Nagy ho-hok, a Damazéri betyárok, a Hacienda, a Lánglovagok, a Földiek vagy éppen a Gáz van csapata.

A szomszédos Csallóközkürtről a Csallóközi borbarátok társasága finom marhagulyással készült. Estére már az egész parkot belengte a finom étkek illata, a legkülönfélébb bográcsételekből lehetett kóstolni. Készült halászlé, marhapörkölt, babgulyás, folyt a sütés-főzés szabadtűzön. A zsűri munkáját Hammerl János mesterszakács irányította, aki Hegyeshalomból látogatott el a rendezvényre. Az ételek kiértékelésében és kóstolásában szerepet vállalt Őry Péter, az MKP országos közigazgatási alelnöke, a járási elnökség tagja is. Az evés, ivás, kóstolás mellett érdekes gyermekprogramok, gyermekfellépők, arcfestés, légvárak, lovaskocsizás vártra a gyerekeket, a felnőtteket pedig a zene, a muzsika, a szórakozás. Bacsó László polgármester, a szakmai zsűri értékelése és a díjak átadása után megköszönte a hazaiaknak és a járás településeiből érkezett vendégeknek a látogatást, s örömmel nyugtázta, hogy eddig ez volt a legsikeresebb fesztivál – az eddigi legtöbb látogatóval.
További képek megtekinthetők a Képgalériában ITT>>>. 

bi. Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52472,44075,51109,40350″}