53399

Az ezer főre eső autógyártásban Szlovákia világelső, s ez egyelőre így is marad. Idén a tavalyihoz képest a szakma elvárásai szerint 10 ezerrel több gépjármű készül az országban, megközelítve a gyártókapacitás korábban megjelölt 990 ezres határát.

Az idei esztendő első negyedévében 265 ezer gépkocsi gördült le a gyártósorokról. Ebből kiindulva véli azt a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP), hogy év végéig több mint 980 ezer autó készülhet az ország három autógyárában – közölte keddi, április 28-i sajtótájékoztatóján a szövetség elnöke, Juraj Sinay.

„A szlovákiai gyártók termékportfóliója kiegyensúlyozott, ezért az esetleges negatív geopolitikai és gazdasági hatások várhatóan nem érintik érzékenyen”- nyilatkozta a nemrég megválasztott elnök, aki Jaroslav Holečeket váltja posztján. Elmondta, hogy az autóipar Szlovákia gazdaságának egyik zászlóshajója, amit a számok is igazolnak.
Az autóipar a teljes ipari termelés 43 százalékát teszi ki, közvetlenül több mint 80 ezer embert foglalkoztat, a beszállítóik pedig további 200 ezret. Tavaly 971 ezer gépkocsi készült gyárainkban, így 1000 főre 178 legyártott autó jutott, idén várhatóan 10 ezer darabbal bővül a kapacitás, de nem éri el a két évvel ezelőtti közel 988 ezres szintet. Az ország autógyártásból származó exportbevétele a teljes exportbevételnek több mint 25 százalékát tette ki.

Mindhárom nagy autógyár jelentős fejlesztéseket végzett az elmúlt időszakban, modellváltásokra is sor kerül. Többek között ez a titka annak, hogy kapósak a Szlovákiában gyártott autók, ráadásul magas a termelékenység és minőségi munka folyik az itteni gyárakban.
A jövőben azonban gondokat okozhat a szakképzett munkaerő hiánya, ezért várnak sokat a szakértők is egy működőképes duális képzés bevezetésétől.
Hogy idén bővülhet a termelés, az annak is köszönhető, hogy az Európai Unió gazdasága jelenleg felszálló ágban van, a nyugat-európai országokban növekszik a vásárlókedv.

Szlovákiához hasonlóan Magyarországon is az autógyártás vált a gazdaság húzóerejévé, bővül a gyártás az esztergomi Suzukiban és a győri Audiban is, ami lehetőséget jelent a felvidéki munkát keresők számára is – véli Farkas Iván, az MKP szakpolitikusa.
A két szomszédos ország iparában tapasztalhatók pedig még kedvezőbbé teszik számukra a helyzetet. A bökkenő csupán az, hogy elsősorban szakképzett munkaerőt keresnek a gyárak és beszállítóik, de azért betanított munkásokat is alkalmaznak.

BA, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”52478,51249,51061,45520,49052″}