53535 7

Szimbolikus faültetést szervezett a nagytárkányi Via Nova. A Tisza-parti település fiataljai a Föld napja alkalmából japán fűzfát ültettek el a község egyik közterén, hogy felhívják a figyelmet a természetvédelem fontosságára.

A növény elültetése előtt Leco Bajzák Viktória, a Via Nova közelmúltban alakult nagytárkányi helyi szervezetének alelnöke szólt az egybegyűltekhez. „A világ eljutott arra a pontra, hogy a Föld napját nem csak ünnepelni kell, hanem tenni, sokat tenni azért, hogy környezetünkben megóvjuk a levegőt, a vizeket, növényeket, állatokat” – hangsúlyozta, majd idézte a Föld napja mozgalom legismertebb jelszavát: „Ki mondta, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot? De igenis, megtudjuk!”

Az alelnöknő elmondta, hogy az elültetett fa egyfajta szimbólum számukra. „Annak a jelképe, hogy közösen, együttes erővel igenis képesek vagyunk megóvni a környezetünket, és tehetünk a közös jövőért” – fejtette ki Leco Bajzák Viktória, aki a megemlékezést Szent-Györgyi Albert gondolataival zárta: “A természet hatalmas, az ember parányi. Ezért aztán az ember léte attól függ, hogy milyen kapcsolatot tud teremteni a természettel.”

Szűcs Lóránt, a Via Nova nagytárkányi elnöke portálunknak elmondta, hogy a 2015 márciusában megalakult helyi szervezet az első nagyobb rendezvényét a községben működő Csemadokkal közösen valósította meg. Az áprilisi költészet napja alkalmából a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának képviselőit látták vendégül a művelődési házban. Mint kiderült, a fiatalok több konkrét tervet is megfogalmaztak a közeljövőt illetően: többek között gyermeknapot és ifjúsági bált is szerveznek majd.

(A képek kattintással nagyíthatók!)
53535a53535b

vt, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53360,53253″}