53695

A szlovák kosárlabda-bajnokság döntőjének ötödik mérkőzését követő balhé főszereplői meglepően enyhe büntetést kaptak: a Szlovák Kosárlabda-szövetség súlyosan sportszerűtlen viselkedésért pénzbüntetést és nyolc mérkőzésre szóló feltételes eltiltást rótt ki a horvát Krajnovicsra és a szlovén Bilicsre. Előbbinek nyolcszáz eurót, utóbbinak háromszáz eurót kell a szövetség pénztárába befizetnie. Ez pedig azt jelenti, ha szegényebben is, de mindketten ott lehetnek a mai, illetve ha a párharc úgy alakul, a döntő utolsó, szombati mérkőzésén is. Az enyhe ítéletről több szlovákiai sajtóorgánum is elmarasztalóan írt.

Mint azt megírtuk, a bajnoki döntő ötödik, privigyei összecsapása után a hazaiak edzője, Krunoszlav Krajnovics és a komáromi Szinisa Bilics összeszólalkozott egymással, amely aztán dulakodásba torkollott. A feleket a két csapat játékosai választották szét. Krajnovics és Bilics incidense után a nézőtéren is elszabadultak az indulatok, végül a biztonsági szolgálat embereinek kellett közbelépniük.

A négy győztes mérkőzésig tartó sorozat ma esti találkozóját a komáromi MBK Rieker otthonában rendezik. Kozlíkék 3-2-re vezetnek összesítésben, ha tehát ma nyernek, a bajnoki aranyérem az ő nyakukba kerül. Erre már csak azért is komoly esély mutatkozik, mert ebben a naptári évben hazai pályán a komáromiak még nem találtak legyőzőre.

lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”53622,53575,53483,53435″}