54118

Az egyházfai Crux együttes nyerte el Emánuel című számával az Ez a dal! díjat 2015-ben.

Több ezren ünnepeltek együtt az Ez az a nap! nevű keresztény találkozón a budapesti Syma Sportcsarnokban, melynek keretén belül került kiosztásra a magas elismerés.

Az Ez az a nap! már 15 éve híd a generációk, nemzetek és felekezetek között. Idei esemény témája a víz volt, amely életet ad, áldást hoz, megtisztít, és meggyógyít! „Szomjas vagy?”- gyere a forráshoz, Jézus Krisztus vár téged! Óriási erő van abban, amikor az Ez az a nap!-okon az Aréna tízezer fős alkalmi gyülekezete az Úrhoz kiált, együtt, egy szívvel kérve Isten áldását nemzetünkre. „Fantasztikus érzés átélni az összetartozásunkat ezekben a percekben, nem nézve azt, hogy ki, milyen felekezeti háttérből az ország mely szegletéből vagy éppen a határon túlról érkezett, hiszen szívünk eggyé forr a dicsőítésben. Micsoda fantasztikus eszközt kaptunk Istentől arra, hogy megízleljük a menny ízét, amikor szívünket kitárjuk felé és dicsőítjük Őt. Amikor csak áldjuk Őt azért, aki és magasztaljuk azért, amit értünk tett” – áll az esemény leírásában.

Ahogy minden évben, idén is nagyszerű dicsőítő zenekarok vezették a résztvevőket Isten magasztalásában, számos igei üzenet, bátorítás hangzott el a BETHEL MUSIC, REND COLLECTIVE, PINTÉR BÉLA, JOY GOSPEL MUSIC, CSISZÉR LÁSZLÓ, CRUX, MC TONO, HANNA, NOT AN IDOL, ANDELIC JONATHAN előadásaiban.

„Nagy öröm számunkra, hogy vendégül láthattuk a Bethel Musicot, akik egy igazán bensőséges dicsőtésben vezettek bennünket. Átélhettük, azt a meghitt imádatot, amit felvételeikről már jól ismertünk. Ahogyan jól ismertük már a felvételekről a Rend Collective kirobbanóan energikus muzsikáját, ami olyan erővel söpört végig és töltötte be az Arénát, hogy talán nem is volt kéz amely ne tapsolt volna és láb amely ne ugrált volna. Egyszerűen nem lehetett megállni, hogy kifejezzük örömünket ahogy Gareth Gilkeson tanított is erről röviden. Bátorított, hogy fejezzük ki örömünket, hiszen átélhettük a megváltást és Isten az örömre hívott el bennünket.
Hálásan gondolunk vissza az elcsendesedés perceire, amikor Mészáros Kálmán, Kunszabó Zoltán vagy László Viktor osztotta meg velünk bátorító gondolatait. Fantasztikus volt azt látni, ahogy százak jelezték, hogy ezután Istennel szeretnék folytatni életüket! Hordozzuk őket imádságban! Jó volt ismét együtt imádkozni a jelenlévő egyházvezetőkkel és lelkészekkel. Örülünk, hogy mi is megáldhattuk őket és rajtuk keresztül a magyar eklézsia pásztorait.
Különleges élmény volt a fináléban együtt áldani az Urat a különböző nemzetekből érkező barátainkkal. Egy színpadon állhatott a Rend Collectiv együttes Írországból, a szlovák, a moldovai és spanyol barátunk valamint Krizsán Viktória, aki a magyar ajkúakat képviselte. Milyen jó ily módon is kifejezni összetartozásunkat, hogy Jézusban egyek vagyunk akkor is ha különböző nyelvet beszélünk.

Köszönet minden dicsőítő csapatnak, aki részt vett a 24 órás dicsőítésen és már péntek estétől közbenjárt a rendezvényért! Köszönet a többszáz önkéntesnek, akik áldozatos munkájukkal hozzájárultak ahhoz, hogy minden jórendben történjen az esemény körül! És nagy köszönet ennek az érzékeny és hálás közönségnek, nektek, akik szomjasak voltatok és vágytatok az Istennel való találkozásra! Hisszük, hogy maradandó élménnyel és szívetekben az élő Úr Jézussal tértetek haza!

Találkozzunk 2016 június 4-én, a következő Ez az a nap!-on!” E szavakkal köszönték meg a szervezők a sikeres rendezvényt.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”54117,54070,53963″}
Jöjj az élő vízhezÖrömSzínpad