54665

A múlt év végi adatok szerint Szlovákia történelmében most a legnagyobb a népesség száma, miközben csökkent a halálozások és a válások, ellenben nőtt az élve születések száma. Ennek ellenére mégsem felhőtlen a demográfusok öröme: a népesség elöregedése rohamtempóban folytatódik.

A tavalyi esztendő végén, december 31-én pontosan 5.421.349 lakosa volt Szlovákiának, mindez magabiztos “nőuralom” mellett: a hölgyek aránya 51,3 százalék volt.
A Szlovák Statisztikai Hivatal jelentése szerint a születések száma meghaladta a halálozásokét: tavaly 55.033 újszülött látta meg a napvilágot (ez 210-zel több, mint a korábbi esztendőben), míg 51.346-an hunytak el (ami pedig 743-mal kevesebb a 2013-as adatnál). Az elhalálozásoknál is növekedik az átlagéletkor: a férfiaknál tavaly ez átlagosan 73, míg a nőknél 80 év volt, ugyanakkor az elhunytak 52 százaléka férfi. Figyelemre méltó tény, hogy a legnagyobb halálozási mutató a Nyitrai kerületben volt tapasztalható 2014-ben – ahogy korábban is.

A tavalyi évben 26.737 házasságot kötöttek az országban, ami valamivel kevesebb a tavalyelőttihez képest. Ugyanakkor 100 házasságkötésre 39 válás jut.

A legnagyobb problémát azonban a népesség elöregedése jelenti: tavaly az átlagéletkor 39,9 év volt Szlovákiában. Férfiaknál ez 38,2 év, a nőknél átlagosan 41,4 év.

A migrációnak csak csekély hatása volt a népesség alakulására: összesen 1713 főt “nyert” így az ország, ez 666-tal kevesebb, mint egy évvel korában. Mindez bőségesen fedezi a Fico-féle állampolgársági ellentörvényből fakadó “vérveszteséget”…

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54629,52947,47629″}