54319

A Magyar Kulturális Hét elsősorban a Pozsonyban egymás mellett élő magyarok és szlovákok együttlétének megéléséről szól – jelentette ki Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára pénteken, június 12-én Pozsonyban a Több mint szomszéd címet viselő kulturális rendezvénysorozat második szakaszának ünnepélyes megnyitóján.

Balogh Csaba – aki Magyarország korábbi pozsonyi nagyköveteként a rendezvény ötletadója volt – beszédében felidézte, hogy hagyományteremtő céllal rendezték meg tavaly az első pozsonyi magyar kulturális hetet. Hozzátette: ennek a célnak a megvalósulása sokban éppen a pozsonyi közönségnek köszönhető, mivel a vártnál is nagyobb számban látogatta a fesztivál rendezvényeit.

A rendezvénysorozat második szakasza, a zenei és gasztronómiai fesztivál központi helyszínén – a Pozsony óvárosában lévő egykori Kossuth téren, mai nevén Hviezdoslav téren – tartott ünnepélyes megnyitón Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország pozsonyi nagykövete és Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere is üdvözlő beszédet mondott.
A nagykövet a magyar hét létrehozásának körülményeit idézte fel és a fesztivál még hátralévő rendezvényeiről szólt a látogatókkal szinte teljesen megtelt téren.

Pozsony főpolgármestere magyarul köszöntötte az összegyűlteket, majd méltatta a rendezvényt. Hangsúlyozta: Pozsony mindig is a különböző kultúrák, nyelvek és vallások találkozóhelye volt, olyan város, amelynek köveit mindig is az egyetemes európai kultúra különböző nyelveken beszélő képviselői koptatták.

Az üdvözlőbeszédek után a rendezvény a Benkó Dixieland Band koncertjével folytatódott. A hétvégén is gazdag programkínálattal várják az érdeklődőket. Szombaton, június 13-án 10.00 és 19.00 óra között az UTAZÓ PLANETÁRIUM: MESÉL AZ ÉG! program valósul meg a SzNG, Café Berlinka / Štúr tér 4. szám alatt.
Az ismeretterjesztő gyermekműsor vetítése során a Planetárium kupolája alatt bemutatjuk a csillagképeket és a bolygókat, és ezen égitestek mozgását; megnézzük, hogyan változik a csillagos égbolt látványa a Föld különböző pontjairól nézve, az időben előre és hátra haladva. A digitális technikának köszönhetően teljes kupolás térhatású filmek, filmrészletek kísérik az előadást.
Délután 16.00 órától a cseh és lengyel folklór együttesek népzenei összeállítása lesz látható, 18.00 órától SÖNDÖRGŐ – koncert.
A délszláv népzenét játszó magyar együttes kimagasló virtuozitásával és friss előadás-módjával mára az egyik legkeresettebb zenekarrá vált a világzenei színtéren. Tamburára épülő – de a fúvós és ütős hangszerekre, valamint a harmonikára is kiterjedő – hangszerelésével a Balkán legsűrűbb zenei rétegeit is hitelesen tudja megszólaltatni.
Este pedig RENDHAGYÓ PRÍMÁSTALÁLKOZÓ lesz a Hviezdoslav téren felállított szabadtéri színpadon.
Ebben a rendkívüli felállásban olyan kiváló zenészek muzsikálnak együtt, mint a hegedűvirtuóz Pál István Szalonna, az egyedülálló stílusban hegedülő Vizeli Balázs, valamint Balogh Kálmán, Dresch Mihály és Both Miklós. Szólóikhoz a hagyományos népi hangszerek legjobb mesterei adják a kíséretet: Doór Róbert nagybőgős és Mester László brácsás. A koncertmester a komoly- és népzenét egyaránt magas szinten művelő Lakatos Róbert. A Prímástalálkozó két énekesnője: Herczku Ágnes és Korpás Éva.

Vasárnap, június 14-én is folytatódnak a programok. Délután négy órától a SZŐTTES KAMARA NÉPTÁNCEGYÜTTES: HÁROM A… TRI… műsorral mutatkozik be.
A néptáncegyüttes célja, hogy segítse felkutatni és megőrizni a hazai és az egyetemes magyar, valamint a környező népek hagyományos kultúrájának legszebb értékeit. Összeállításukban három tájegység – Dunántúl, Mezőség, Felföld – legszebb táncaiból válogatnak. Zenei kíséret: Ritka Magyar Folkband
Este hatkor a HOT JAZZ BAND zenél. Muzsikájuk a húszas-harmincas évek forró dzsessz-éráját idézi, s kellő humorérzékkel és könnyedséggel elevenítik fel a swing-korszak aranykorát; de repertoárjukon megtalálhatók a háború előtti magyar filmek közkedvelt slágerei is.
Aztán nyolctól FERENCZI GYÖRGY ÉS A RACKAJAM – koncert lesz. Műsorukban összeolvad a magyar kultúra és a rock´n´roll forradalom szeretete. A rendkívül energikus produkció mosolya bearanyozza a velük töltött tartalmas, információban és humorban gazdag estét.

A Magyar Kulturális Hetet tavaly először rendezték meg Magyarország pozsonyi nagykövetsége, a Pozsonyi Magyar Intézet és Pozsony város önkormányzatának szervezésében. A színes kulturális programot felvonultató, gasztronómiai fesztivállal egybekötött rendezvénysorozat tavaly a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott, egész időtartama során teltházas rendezvényeknek adott otthont. Az érdeklődés idén sem maradt el, s szeretettel várnak mindenkit a programokra.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54290,54252,54245,54096″}