54386x

Magyar plakátjai miatt jelentették fel Gombaszögöt, a tábor szervezői ötletesen válaszoltak.

A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői idén szlovákul, tükörfordításban írták ki a rendezvény és a fellépő zenekarok nevét a vasútállomásokra kihelyezett plakátjaikon. Eszerint, aki idén a Hríboklincový Letný Táborba látogat, többek közt a “Malá Hviezda” és a Jhelenec együttesek koncertjeit nézheti majd meg. A szervezők ezzel a különös reklámmal válaszolnak egy feljelentésre, amely azt kifogásolta, hogy a tábor plakátjai magyar nyelvűek voltak.

A szokatlan megoldással a szervezők a nyelvtörvény által keltett abszurd helyzetre, és a szólásszabadság durva korlátozására szeretnék felhívni a figyelmet. A tavalyi, magyar nyelvű hirdetések miatt ugyanis eljárást folytat a szervezők ellen a Szlovák Kereskedelmi Felügyelet (Slovenská Obchodná Inšpekcia, SOI).

A felügyelet képviselői tavaly meglátogatták a tábort szervező Sine Metu Polgári Társulást annak székhelyén, Dunamocson. A későbbiekben a SOI nyitrai központjába beidézte a tábor főszervezőjét Orosz Örsöt. A nyitrai kihallgatás során kiderült, hogy nem anonim feljelentő panaszolta be a rendezvényt, de a felügyelet mégsem adta ki a bejelentő kilétét. A feljelentés nem csak a tábor vasútállomásokon elhelyezett reklámjaira, de más plakátjaira és érdekes módon Facebook oldalára és honlapjára is kiterjedt. A felügyelet kifogásolta például, hogy a tábor Facebook oldalán (!) kizárólag magyar nyelvű posztokat tettek közzé a szervezők. Véleményük szerint mivel ez is reklámnak minősül, így a törvény értelmében itt is kétnyelven kéne kommunikálni.

A tábor főszervezője, Orosz Örs felhívta a felügyelet figyelmét, hogy a plakátokon szereplő magyar, vagy más, nem szlovák nyelvű feliratok kivétel nélkül tulajdonnevek voltak. A kihallgatás körülményeiről a főszervező így számolt be:

“A szürreális hangulatú kihallgatás egy alagsori, bútorozatlan, rácsosablakú szobában történt, ahol csak a terem négy sarkában elhelyezett patkánymérgekre tudtunk koncentrálni.”

A SOI képviselői akkor a szevezőknek azt ígérték, hogy a vallomások alapján készítik el határozatukat, melyből kiderül majd a büntetés. Ez azonban a feljelentést után egy évvel sem történt még meg.

A SOI 2014 még májusában tett feljelentést a Szlovák Állami Vasutaknál azzal kapcsolatban, hogy a tábort hirdető reklámfelületek sértik a szlovák államnyelvről szóló törvény rendelkezéseit. A SOI az ügy kivizsgálását és a Szlovák Állami Vasutaktól álláspontjuk kifejtését kérte. A vasúttársaság szerint a nyelvtörvény rendelkezései sérültek, ezért felhívta a reklámfelületek tulajdonosát, hogy távolítsa el a törvénysértő hirdetéseket. A reklámfelületek tulajdonosát ezek után értesítette a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériuma, hogy eljárást indít az ügyben, melynek keretén belül megvizsgálja az egynyelvű, magyar hirdetőfelületek ügyét.

A tábor szervezői ezt a 2014-ben tett feljelentést nevetséges üldöztetésnek tartják. Erre világít rá a mostani, a nyelvtörvénynek teljes mértékben megfelelő, de szemmel láthatóan abszurd plakátgrafika is.

A tábor szervezői által tavaly, az ügy kirobbanásakor kiadott sajtónyilatkozatban a nyelvtörvény képtelenségét így fogalmazzák meg:

“A fentiekből is kitűnik a szlovák államnyelvről szóló törvény abszurditása, amely megtiltja, hogy a Felvidéken egy tisztán magyar célközönségű rendezvény anyanyelvén szólítsa meg a szlovákiai magyar ifjúságot, és erősen behatárolja a saját közönségnek szánt hirdetéseket. Amennyiben ezt – a színtiszta logikához és gyakorlatiassághoz ragaszkodva – mégis megteszi, az államhatalom pénzbírság formájában úgy csap le, hogy ezzel nagyban megnehezíti a felvidéki anyanyelvű rendezvények lebonyolítását.

Mi, gombaszögiek, az ezen felfogásban szocializálódott, toleráns, ám egyértelmű identitással rendelkező fiatal közösség tagjaiként elítéljük a nyelvtörvényhez hasonló abszurd, létünket, nyelvünket és kultúránkat veszélyeztető jogszabályok létét, amelyek nem engedik meg, hogy egy rendezvény saját közönségének, annak anyanyelvén hirdessen.”

Tükörfordításban Gombaszög Hríboklinec

“A mostani “tükörfordított” plakátjainkkal a szólásszabadság durva és jogtalan korlátozására is fel szeretnénk hívni a figyelmet”- mondta el az idei szokatlan reklámkampányról Orosz Örs.
A vasútállomások padjainak támláin szereplő hirdetést a tábor szervezői idén tüntető jelleggel fordították le szlovákra. A SOI által kifogásolt, korábbi plakátokon a szervezők annak tudatában használták nagyobbrészt a magyar nyelvet, hogy emiatt a nyelvtörvény lehetőséget ad az állami szerveknek a nagy összegű pénzbírság kiszabására. Ezt a helyzetet ugyanakkor abszurdnak, a kisebbségi jogokat és a szólásszabadságot korlátozónak tekintik a tábor szervezői, hiszen a rendezvény és a hirdetés célközönsége a magyar fiatalok, akiket anyanyelvükön szólítanak meg a hirdetések.

Az idén kihelyezett plakátokon többek közt a tábor neve szlovák tükörfordításban az alábbi alakban szerepel: “HRÍBOKLINCOVÝ LETNÝ TÁBOR”.

Ez a nyelvi alak ugyan az államnyelvtörvénynek megfelel, de még a szlovák nyelv szabályainak is ellentmond, hiszen a tábor névadójának, Gombaszög településnek szlovák neve is Gombasek, nem pedig Hríboklinec. A szervezők ezzel a bizarr nyelvi megoldással is a nyelvtörvény által képviselt teljes elszlovákosítás filozófiájának abszurditására szeretnék ráirányítani a figyelmet.

A plakáton szereplő többi tulajdonnevet, így a fellépő zenekarok megnevezéseit is szlovák tükörfordításban tartalmazza a hirdetés. Így lett Lovasi András zenekarának, a Kiscsillagnak a tükörfordított neve “MALÁ HVIEZDA”, a Brains “MOZGY”, a Csík zenekar “KAPELA ČIARA” a párkányi Jóvilágvan “DOBRÝSVETJE”, a Ghymes szintén a névadó település szlovák neve után”JHELENEC”, a Rómeó Vérzik “RÓMEÓ KRVÁCA”, a Kowalsky meg a Vega “KOWALSKY A VEGA”, a Hiperkarma “HYPERKARMA”, Kaukázus “KAUKAZ”, a komáromi Zseb együttes “VRECKO”, a Kicsi Hang verséneklő együttes “DROBNÝ HLAS”, az Aylen’s Fall “PÁD EJLENA”. Csak az egyébként is szlovák zenekar, a Musí Byť neve maradt a régiben.

A Gombaszögi Nyári Táborban már hagyománya van a kétnyelvűségről, nyelvhasználatról szóló közéleti vitáknak, szakmai fórumoknak. A téma a rendezvény idei programjában is megjelenik majd. A táborról részletes információkat a www.gombaszog.sk  honlapon, vagy a rendezvény Facebook oldalán találnak az érdeklődők.

czg, Felvidék.ma