54112

Vulkánnapot rendeznek június 5-én a felvidéki Kalondához közeli, Magyarországon található Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen, ahol egy miniatűr vulkán kitörését is megnézhetik a látogatók.

Szekeres Rita, a természetvédelmi terület sajtóreferense elmondta: a magyar-szlovák Novohrad-Nógrád Geopark egyik legfontosabb bemutatóhelyeként az Európai Geoparkok Hetéhez csatlakozva szervezik a programot.

A Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának segítségével izgalmas kérdésekre kaphatnak válaszokat az érdeklődők, sőt Harangi Szabolcs professzor vezérletével miniatűr vulkánt is működésbe hozhatnak – tette hozzá.

A Nógrád megyei természetvédelmi területen filmvetítéseket és kerekasztal-beszélgetéseket is rendeznek, a Magyar Természettudományi Társulat, a Nógrádi Geopark Egyesület és a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság szakértőitől kérdezhetnek a látogatók a geopark különleges geológiai értékeiről. A gyerekeket izgalmas feladatok várják, a medvekutya torkába lenyúlva kőpróbát is tehetnek, a bátrabbak pedig a miocén erdő szörnyei között kóborolhatnak és meghódíthatják a lombkoronát – mondta a referens.

A fák lombjai között 8-10 méter magasan vezető lombsétányt öt éve alakították ki, a sétány alsóbb részén a gyerekek heveder nélkül közlekedhetnek.

Ipolytarnócon új kiállítást is megnyitnak, június 11-től lesz látható Tahin Gyula fotóművész Föld rajzok 1 című tárlata a Látogatóközpontban. A váci műtárgyfotós az utóbbi években szívesen fényképezi a természetet, most a növényeket, madarakat, az utazásai során megörökített tájakat rögzítő képeit mutatják be július 19-ig. A megkezdett utazás szeptemberben folytatódik egy második kiállítás formájában.

mti/Felvidék.ma