54895

Aláírást gyűjtenek Bősön. A hírek szerint itt migrációs tábort akarnak létrehozni, ahol 250 bevándorlót terveznek elhelyezni – ez ellen indult tiltakozás. Az M1 Ma Reggel című műsorának vendége volt csütörtök reggel Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.

A pozsonyi belügyminisztérium egyelőre nem erősítette meg, hogy valójában lesz-e ilyen migrációs tábor…

„Az aláírásgyűjtésre polgári kezdeményezésként kell tekinteni. Bősön egy nagygyűlés is volt, melyen arról is szó volt, hogy akár egy helyi népszavazást is kiírnak erről a kérdésről. De valójában többről van szó. Szlovákiai magyarok által lakott területén több olyan intézmény létezik, amely menekülteket fogadhat be. Van pl. Szarván, Medvén, Apátújfalun is. Nem sok ilyen intézmény van Szlovákiában, mely nem magyarok által lakott településen található. Ilyen szempontból adottak az aggodalmak. Ugyanakkor senki sem akar természetesen pánikot kelteni. Ha a kormány ilyen intézményt szándékozik valahol létrehozni, akkor arról az érintett önkormányzattal kommunikálnia kell. Ezeket a dolgokat nem lehet a fejük felett intézni, és nem lehet figyelmen kívül hagyni a helyi lakosok figyelmét sem! Az ő életükről, közvetlen környezetükről van szó! Ezért indokolt, hogy a polgárok hangot adjanak annak a véleményüknek” – mondta Berényi József.

Arra a felvetésre, hogy a migrációs hivatal elnöke szerint még nincs konkrét lépés, de ha majd lesz, értesítik a bősi polgármesteri hivatalt, az MKP elnöke hangsúlyozta, hogy még a döntés előtt konzultálniuk kellene a helyiekkel. Vagy akár a megyével. Bős területileg Nagyszombat megyéhez tartozik, amelynek Berényi József az alelnöke. Ilyen tájékoztatásra sem került sor. Az emberek hallják a menekültáradatról szóló híreket, így érthetőek az aggodalmaik, és tudni szeretnék, hogy milyen biztonsági intézkedést szándékozik érdekükben tenni a kormány. „Eddig nem kaptunk erre választ. Ismétlem, nem pánikkeltés a célunk, hanem tisztességes tájékoztatást várunk a kormánytól” – mondta Berényi.

Az MKP elnöke hozzátette: „Nem gyakran fordul elő, hogy a szlovák kormányzat vagy akár a miniszterelnök szimpátiával beszél Magyarországról. A menekültügyben ez történt”.

Az M1 műsorvezetője arról is érdeklődött, hogy van-e változás az állampolgársági ügyben. „A kettős állampolgárság ügyében ez a pozitív előrelépés nincs meg. A törvényt csak úgy bontották meg, hogy a külföldön dolgozók a szlovák állampolgárságukat megőrizhessék. Ez azért érdekes, mert ezek az emberek elhagyták Szlovákiát, vagyis az ő kötődésük nem olyan erős szülőföldjükhöz, mint azoké, akik ott élnek – azoké, akik meg akarják őrizni szlovák állampolgárságukat, esetleg a magyart is felvennék, anélkül, hogy elhagynák az országot” – mondta Berényi József. Az MKP elnöke bízik abban, miután fokozatosan kiderül, hogy ez a törvény milyen sok kárt okoz Szlovákiának, majd arra is sor kerülhet, hogy az ország területén élő emberek se veszítsék el az állampolgárságukat. „Ezt a törvényt, úgy ahogy van, hatályon kívül kellene helyezni” – tette még hozzá.

A beszélgetés megtekinthető az alábbi internetes címen (a 32. perctől): http://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2015-07-09-i-adas/

Az M1 nyomán O.N./mkp.sk/Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”54878,54854,54853,54823″}