54858

Harmadik alkalommal rendezték meg a Csemadok Új Hajtás Kulturális Napokat a Nyitra-vidéki Kalász községben július első hétvégéjén. A rendezvény első napján utcabálon vehettek részt az érdeklődők. 

A szombati, július 4-i programnak a focipálya, valamint a falu főtere adott otthont. Az Ízek Udvarában hagyományos falusi ételeket főztek a résztvevő csapatok. A második nap estéjén az LM Retro Band zenekar lépett fel – számolt be az mkp.sk.
Mint közölték, vasárnap, július 5-én, a rendezvény zárónapján az ünnepi szentmise előtt gyertyagyújtásra került sor a háborúkban elesett katonák emlékművénél.
A szentmisét követően az 1956 áldozatainak emlékművénél koszorúztak a Csemadok és Magyar Közösség Pártja helyi szervezetének képviselői. A Kalászi Közösségi Központ a rendezvény egész ideje alatt várta a látogatókat.
Az Új Hajtás Kulturális Napok a testvértelepülések – Alsóörs és Őrbottyán – hagyományőrző csoportjainak, valamint a helyi férfi éneklőcsoport és a Kreatív Szociális Intézet társulatának műsorával zárult.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”42275,30777,30067″}