55193

A 26. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor vasárnapi, azaz zárónapján is volt felvidéki szereplője a nagyrendezvénynek. Ám az előző napoktól eltérően Orbán Viktor beszéde után nem politikusok vagy közszereplők adtak elő, hanem a párkányi Jóvilágvan zenekar, akikkel a koncert előtt közönségtalálkozó is zajlott. Erről a szabadegyetem honlapja az alábbiképpen számol be:

Jóvilágvan, volt, lesz – legalábbis ha ránéztek a zenekarra, akkor ez az, ami lejön, mert amúgy a nevük az irónia és a pozitív hozzáállás kettősségét hordozza magában.

Gyerekkori cimborákból verbuválódott alkotói közösségről van szó, akiknek a hangzása együtt, együttesen formálódik olyanná, amilyen, pedig mindenki más-más stílussal rendelkezik. A fészbukos terjeszkedés nélkül – elmondásuk szerint – nem is tudnák, hogyan tudnák hatékonyan reklámozni magukat.

Amúgy szeretik Tusványost, évről évre ugyanúgy lehet tájékozódni benne(?). No meg tök jó kikapcsolódás, mint egy óvoda, csak ez a hétköznapok mókuskerekéből rántja ki őket. Lángosfalás, hajnali négyig tartó buli – szóval ja, ismerjük, úgy-e? A legfontosabbnak azt tartják, hogy a zenészek, zenekarok figyeljenek és tartsák számon egymás munkásságát.

Ami a megéléseket illeti szép és jó Tusványoson zenélni, de a felvidéki Gombaszögi Nyári Táborban a legszebb, hiszen otthon.

Ozsváth Zsuzsa, tusvanyos.ro/Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55171,55163,55140,55120,55089,55043,47597,47524″}