55522

Télen igazolt Zsolnára a doborgazi Bénes László, aki folyamatosan egyre több játéklehetőséghez jutott új csapatában. Az új idényben még nagyobb felelősség hárulhat a 17-éves játékosra, aki már az Európa Ligában is bemutatkozott. Az elmúlt fordulóban a DAC ellen is lehetőséget kapott, csapata 1:1-es döntetlent ért el.
Érkezése után hamar megtalálta a közös hangot a csapat többi tagjával. “Az első naptól kezdve jól éreztem magam Zsolnán, nem volt nehéz a beilleszkedés, több játékost is ismertem a csapatból, akikkel az U19-es válogatottban is együtt játszottunk. De a többiek is remekül befogadtak.”

A fiatal középpályás három évig nevelkedett a Győri ETO akadémiáján, és gyakran az felnőtt csapattal készülhetett. Mivel mindkét klubnál kiváló körülmények uralkodnak, nagy különbséget nem lát Győr és Zsolna között. “Győrben jó körülmények voltak, több volt az edzőpálya, mint Zsolnán, de mivel az ETO-nál csak az utolsó pár hétben készültem a felnőtt csapattal, így a két együttes között nem tudok nagy különbséget tenni. Zsolnán szintén remek körülmények uralkodnak. Kiváló edzőpályák vannak, és néha a stadionban is szoktunk készülni. Nagyon sok taktikai edzésünk van, sok játék kis területen, továbbá a konditermet is gyakran használatba vesszük. Szintén fontos a regeneráció, attól függően, kinek mire van szüksége, de majdnem minden edzés után kötelezően megyünk a hideg vízbe, amely hamar regenerál. Az akadémián kollégiumban lakom, minden nap van vacsorám, a reggelit közösen a csapattal tartjuk, ebédre pedig a városba szoktunk járni.”

Télen a bajnoki címért harcoló csapathoz került, végül az ezüstérem jutott. A bajnokság vége felé egyre több lehetőséget kapott Adrián Guľa vezetőedzőtől. “Amikor Zsolnára igazoltam, négy ponttal vezettük a tabellát a Trencsén előtt, de az előnyt sajnos nem sikerült megtartani a bajnokság végéig, így a második helyen végeztünk. Az elmúlt félév alatt nagyon sokat fejlődtem taktikailag, mentálisan és fizikailag is. Minden edzésen kihozom magamból a maximumot és így tudok napról napra többet fejlődni. Sokat segítenek a plusz edzések és a gyakorlások.”

Az új idénytől újabb feladatok hárulnak a doborgazi játékosra, az FC Glentoran elleni mérkőzésen bemutatkozhatott az Európa Ligában. Azóta pedig alapemberré várt csapatában. “Nagyon vártam már a meccs napját, hiszen ez volt az első Európa Liga mérkőzésem és végre nem csak a tévében nézhettem, hanem pályára is léptem. Ez hatalmas öröm volt számomra. A kezdő sípszó előtt pár órával tudtam meg, hogy a kezdőcsapatban kapok helyet. Attól kezdve csak a mérkőzésre koncentráltam, játék közben pedig nem foglalkoztam azzal, hogy ez egy Európa Liga találkozó. Mindig a legjobbat szeretném nyújtani és győzelemre vezetni a csapatot.”

A jövőre nézve célja a folyamatos fejlődés és a rendszeres játéklehetőség, de a bajnoki címet is megpályázná. “Szeretnék bajnokságot nyerni a Zsolnával és a lehető legtöbb mérkőzésen kezdőként pályára lépni a bajnokságban és az Európa Ligában. Szintén nagy álmom, hogy az Európa Liga csoportkörébe kerüljünk.”
Szép időszakot töltött a Győri ETO akadémiáján, ezért őt is lesújtotta a klub körül kialakult helyzet. “Nagyon nehéz mit mondani, sajnálom, ami az ETO-val történt. Folyamatosan kommunikálok a győri csapattársaimmal, barátaimmal. Szurkolok nekik, hogy a lehető legjobb helyre kerüljenek. Akik pedig a csapatnál maradnak, azok pedig mihamarabb kerüljenek vissza az NB1-be.”

Az elmúlt fordulóban a DAC csapata látogatott Zsolnára, a fiatal csallóközi tehetség a sárga-kékek ellen is lehetőséget kapott. “A 60. perckörnyékén csereként álltam be. Olyan utasításokat kaptam az edzőtől,hogy egyszerűen, gyorsan játsszak és legyek aktív. Ezt próbáltam maximálisan teljesíteni. Úgy gondolom, jól ment a játék. Sikerült kiegyenlítenünk, a gólon kívül volt több nagy helyzetünk, amit nem sikerült értékesítenünk. Összességében jól játszottunk mindent, megtettünk a győzelemért. Az egy ponttal nem vagyok elégedett. Nagyon jó érzés volt a DAC ellen játszani, egész mérkőzésen arra vártam, hogy végre pályára léphessek. A 90 perc során fantasztikus hangulat uralkodott! A DAC-nak van a legnagyobb, és legjobb szurkolótábora, ezért nem lepődtem meg a kiváló szurkolástól!”

sportolunk.sk/Felvidék.ma
Fotó: MSK Zilina Facebook{iarelatednews articleid=”52236,51645″}