55741

A Szlovák Püspöki Konferencia áldásával vasárnaptól nem más, mint a 10 esztendeje elhunyt Szent II. János Pál pápa a szlovák kereszténydemokraták patrónusa. Egészen pontosan azon kereszténydemokratáké, akik a Ján Figeľ vezette Kereszténydemokrata Mozgalomba (KDH) tömörülnek. A saját védőszent iránti igény is a pártelnökben merült fel: Figeľ többször is utalt már rá beszédeiben, hogy II. János Pál pápa üzenete különösen megérintette őt. Most is felidézte a 2013-ban szentté avatott egyházvezető szavait, melyek szerint “Szlovákiára nagy feladat vár a harmadik évezred Európájának építésében. Ezt jól jegyezzétek meg!”

A kereszténydemokraták vezetője szerint Szlovákia nagyon sok szállal kötődik a lengyel pápához. Először is “ő volt az első szláv származású pápa a történelemben. De összekötnek bennünket a személyes találkozások és mindenekelőtt a szellemi közelség és az általa adott ösztönzés. “II. János Pál sokat beszélt a politikáról mint a közjó szolgálatának eszközéről, felhíva az állami vezetőket az emberi tisztesség, a szociális igazságosság alapelveinek tiszteletben tartására. Valamint arra, hogy a házasság és a család támogatása az új élet és az új generációk felnevelésének a bölcsője.” A KDH ennek szellemében, e prioritásokat szem előtt tartva kíván tevékenykedni – mondta a pártelnök a vasárnapi esemény kapcsán.

Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”55453,55388,54499,53932,53309,53299″}