55791

Figyelem a felvidéki médiák egy néhányát, milyen óvatosan kezelik a menekültügyi problémát, s akár lapszerkesztői szinten is tudomásunkra hozzák, ez nem felvidéki téma, ez nem a mi problémánk, nem kell ezt dramatizálni, hiszen… Igen, hiszen – az ő nézetük szerint – a fejükre szakadna a függönytartó, ha esetleg mernének bírálatot gyakorolni furcsa,- tétlenséget gyakorló-, politikai manővereik révén leszerepelt – akár több uniós magasrangú tisztségviselővel-, vagy akár hazai politikusokkal -, nemzetközi kulcsemberekkel kapcsolatban. Pedig mi, nemzetiségiek a csontvelőnkig érdekelve vagyunk abban, ha akár európai, akár honi szintű probléma keseríti életünket.

Hogy csak egy más jellegű határ menti példát említsek: milyen rosszul is érintette a kárpátaljai nemzetiségi testvéreinket az a káosz, amely – s, amivel már ők maguk, az elkövetők is eldicsekedtek – a tengeren túli provokátorok, zsebüket tömni kívánó oligarchák szüleménye, „remekműve”. A kárpátaljai magyar fiatalok immár húsz százaléka elmenekült az országból egyes nagyhatalmak geopolitikai kalandozása miatt, hiszen koncként szolgálnak az ott grasszáló, „újoncbegyűjtő” szabadcsapatok számára, ugyanis – a jelek szerint – a katonailag képzetlen kárpátaljai fiatal a legjobb „anyag” – ágyútölteléknek.

Azon is egy jót mérgelődtem, amikor az egyik magyar származású amerikai „dollárzsonglőr” korábban azt üzente az Európai Uniónak, hogy Európának kötelessége megmenteni – eurómilliárdokkal persze – Ukrajnát az összeomlás elől. Persze a tőzsdespekuláns, oligarcha társai azt már nem tették hozzá, hogy Ukrajna energiaszektora – nem Ukrajna -, sem az Európai Unió-, hanem már a Majdan-i történés utáni időktől számítva, persze korábbi példát is felhozhatnánk, – a hozzájuk hasonlók „zsebében” van. Ukrajna népe – az ötvenezer halott rémálmával kisértve – viszont térdre esve, az ország kirablása utáni pesszimista hangulatban várja, hogy véget érjen a fegyverropogás.

Persze konkrét, az írás témájával kapcsolatos – a bősi eset: szívből drukkoltam a bősieknek, amikor kimondták a véleményüket a bevándorlókkal, s magával az Európát fejetlenül elárasztó, idegen vallásokat, kultúrákat hátukon cipelő kontinensfoglalókkal kapcsolatban. S Bős polgármesterének is teljes mértékben igazat adok abban, miként kimondta: ne minisztériumi „labdaszedőket” küldjenek hozzá tárgyalásra a Bősön elhelyezendő ötszáz bevándorlóval kapcsolatban, hanem vegye a fáradságot a belügyminiszter úr, és a helyszínen hallgassa meg a Bősön élő, határon kívülre szakadt, szlovák állampolgárságú nemzetiségi testvéreink véleményét is. S persze férfiasan mondja el azt is, hogy milyen komoly, s hatásos biztonsági intézkedéseket hoznak – a számunkra létfontosságú kérdéssel kapcsolatban,ha már a törvények szerint a helyi önkormányzatnak – ebbe nem lehet beleszólása. Ugyanis nem a menekültekkel kapcsolatban már tapasztalt bősieknek, hanem a kevésbé tájékozottaknak írom le: az ide telepítettek szabadon grasszálhatnak majd – szokásuk szerint csoportosan, vagyis magyarul kimondva, bandába verődve – nemcsak az említett településen, hanem a szűkebb-tágabb környéken is. Ez tehát mindannyiunkat – Szlovákia déli részén lakókat – érinthet már.

Ugye, ennek a példának a felhozása révén is eljutottunk oda, hogy mire jó a kisebbségben élő magyar, ha a menekültügy révén – gondban az ország. Elsőként ő, kell hogy befogadja saját falujába, városába a bevándorlókat – szótlanul. Közben Szlovákia-szerte üresen tátonganak a krízis esetére fenntartott szállók, épületkomplexumok.

Aludni jó?
Valahogy nem jutott el az unió „hallószerveihez” az immár két éve intenzíven tartó olasz szirénázás, tamtamozás, hivatalos politikai nyilatkozat, aktív diplomáciai mozgás, tengerész-admirálisok-, légvédelmi egységek tapasztalt parancsnokai által kidolgozott humánus tervjavaslatok, miként is lehet megállítani a már tavaly valóban intenzíven elkezdődött, a déli tengerekről beözönlő emberáradatot, aminek – a jelek szerint – évek múltával sem lesz vége. Emberek milliói várnak már Afrika, a Közel-Kelet partjainál arra, hogy bármi áron is Európába juthassanak.

Az Európai Unió az elmúlt évben 664 millió eurót használt fel az EU népszerűsítésére, a reprezentációs alapra szánt pénzek is hatalmas összegeket emésztettek fel. Az EU déli határainak védelmére megalakított FRONTEX évi költségvetésére 111 /?/ millió euró jutott. A publicisztika szótárából ilyenkor szinte kötelező elővenni a NO COMENT szókapcsolatot.

Az Európai Unió persze korábban amolyan látszattanácskozásokat indított, javasolta, légi monitorozást kell végezni, kéne Líbiával is tárgyalni, lépjenek fel a milliárdos hasznot húzó embercsempészek ellen, de nincs ott kivel tárgyalni, mert hatalmas a káosz, no meg az ISIS névre hallgató „fejlevágós” kalifátus is rakoncátlankodik arrafelé. A nesze semmi, fogd meg jól – című tárgyalásoknak az lett a vége, hogy szegény olaszoknak még az állítólag – tengerészeti törvények alapján – vissza kell szolgáltatni az embercsempészeknek, és ki tudja, milyen titokzatos „kicsodáknak” azokat a felségjel nélküli /?/ hajókat, lélekvesztőket, amelyeken átszállítják ezeket a becsapott szerencsétleneket az olasz partokra.

A számos alkalommal tiltakozó olasz kormány mellett mérgében megszólalt a politikus veterán, Silvio Berlusconi is, aki szabad fordításban kerek perec kimondta: megáll az ész, hogy ezeket az úszó koporsókat visszafordítás után a haditengerészet nem süllyeszti a tengerfenékre. Szavát az is igazolja, hogy az olasz parti őrség matrózai, parancsnokai már sok esetben – videófelvételekkel bizonyítva – az éterbe kiáltották, hogy egy-egy ilyen, embercsempészek által az olasz partokhoz navigált, felségjelzés nélküli hajóval több esetben találkoztak. Ennek hallatán az Európai Unió vezérkara tagjainak a szeme sem rebbent. Vagyis, a felégjelzés nélküli hajók – melyek sértették a nemzetközi hajózási törvényeket – elkobzása sem volt szalonképes az EU atyjainak? Ez is bizonyítja, hogy valami nagyon nincs rendben a döntéshozók portáján.

Persze Berlusconi, s több más európai politikus is mindig keményebben hallatta a szavát azzal kapcsolatban, hogy nem elég az, hogy Európa óriási károkat szenvedett az orosz piacok elvesztése kapcsán, – le sem merem írni ezeket a számadatokat – geopolitikai szempontból Oroszország szerves része Európának, hanem emellett vad erők a jó öreg Európára szabadították az afrikai-, közel-keleti emberáradatot. Számos politikus, s politikai elemző foglalkozik az európai sajtóban azzal a ténnyel, hogy hány olyan eset történt a nagyvilágban, amikor nagyhatalmak jóval nagyobb területeket annektáltak, mint a Krím-félsziget esete volt, s Európa még csak véleményformáló szinten sem mert fellépni az ilyen országfelforgató, kirabló, majd magára hagyó folyamatok miatt. A politikusok, képviselők ijedtükben azt ismételgették: Putyin nem, az USA igen. A Krím -félsziget, amihez az oroszok nemcsak katonapolitikailag, hanem történelmileg is ragaszkodnak, szálka helyett egyszercsak gerenda lett – főleg az atlantizmus síkján gondolkodó neoliberális sajtónak, s azoknak a politikusoknak a szemében, akiknek karriervágyuk, s pénztárcájuk mindig is rábírt a „felsőbb hatalmak” papagájszólamainak trombitálására.

S mennyiben érint ez minket, mindannyiunkat? A két említett jelenség – a szankciók által elszenvedett hatalmas veszteségek, munkavesztések, a geopolitikai háborúk következményeiként kontinensünket elárasztó embertömeg – Európa térdre kényszerítéséhez, az önálló erős kontinens céljának megsemmisítéséhez vezethet. S amint ezt a fentiekben példák segítségével is körülírtam, háborúk, gazdasági problémák beálltával a kisebbségek mindig is a rövidebbet húzzák. Magyarul kimondva: számunkra a hátunk közepe is fontosabb annál, hogy idegen erők más kultúrákkal, számunkra idegen vallásokkal telepítsék be Európát, nincs szükségünk arra, hogy az európai érdekközösségekhez tartozó, korábban velünk gazdasági kapcsolatban álló országokat kontinensünk háborús ellenségévé kiáltsák ki. Vagyis, ha nem értünk is mindenben egyet, ez még nem jelenti azt, hogy nem élhetünk egymás mellett akár egymást segítő jó szomszédságban. Persze a geopolitikailag kontinenseket is uralni kívánó pénzhatalmak, fegyverbirodalmak politikai önkényeskedőinek más a véleménye.

Fico is kimondta
Nyáron több alkalommal találkoztam Pozsony Óvárosában, a Pulitzer-kávézó és étterem nyári teraszán sok évtizedes, régi, közös emléket ápoló újságíró, közíró, politológus barátaimmal. Azokkal, akik az átkosban nem voltak „pártunk és kormányunk” hű katonái, akiket megfigyeltek, akik „még csak” besúgók sem voltak. A múltkori találkozásunk alkalmával, mégis egyetértettünk egy olyan „égi jelenségben,” ami bizony olyan ritka, mint a fehér holló. A szlovák miniszterelnök, Robert Fico – ismét szabad fordításban idézve – kijelentette: Mi elsősorban a keresztény menekülteket kívánjuk befogadni. A muszlimok nem éreznék jól magukat, hiszen nálunk nincsenek muszlim imatemplomok.

Na kérem – konstatáltuk mindannyian: – ezt egy volt kommunista mondta, aki nem is titkolja korábbi pártállását. Az egyik barátunk aztán emígyen szólt: de nézzük csak, ki merte ezt így kimondani: a Kereszténydemokrata Mozgalom vezetői? Keresztény vallási közösségek elöljárói? Ugye, jóformán senki. S hát, erre bólintottunk mindannyian. Ma is tart persze a liberális, s ki tudja, kik által pénzelt civil szervezetek ezzel kapcsolatos, irgalmatlan ajvékolása: hát még ilyet, ez kirekesztés, egy miniszterelnök ilyet ne jelentsen ki. Fico persze kimondta. Mondott ő mást is – ezt persze számos európai tagállambeli miniszterelnökkel egyetemben -, olyasmit is, mire volt jó az oroszok ellen bevezetni a szankciót, erre csakis az Európai Unió tagországai fáztak rá, több százezer munkahely veszett el ezzel, az ipar egy része, a mezőgazdaság, a gyümölcstermelés térdre rogyott, az oroszok az euroázsiai piacok felé fordultak. Viszont az orosz-amerikai üzleti kapcsolat mutatói húsz százalékos emelkedést jeleztek. Vagyis ezzel a lépéssel Európa alaposan meggyengült. Hogy ez kinek az érdekét képviseli, lehet hosszasan lamentálni. De arról is szólt, sajnálja Magyarországot, mely erején felül birkózik az irdatlan tömegű bevándorlóáradattal. Na kérem: lehet Fico-t kedvelni, ellenszenvvel fordulni irányába, de Fico – mondta, kimondta.

Az Európai Unió Bizottságának nincs szüksége újabb ülésre a bevándorlással kapcsolatban
A fentiekben említett legutóbbi baráti találkozásunk témája az alcímben megfogalmazott mondat volt, amit nem Fico jelentett ki, hanem maga az Európai Bizottság vezetője, Jean-Claude Juncker.

Tehát egy könnyű ebéd után volt egy nehezebb, ám friss téma ismét, az egyik politikai elemző barátunk emígyen jellemezte a kijelentést: – Tehát, az europereknek már összeülni sem kell az adott témában. Juncker megszidta a tagállamokat, hogy csak be kell tartani azokat az irányelveket, amelyeket korábban feladatul tűzött ki a bizottság a számukra, vagyis kvóta – amit egyetlen épelméjű közép-európai politikus sem fogadott el – meg satöbbi. S minden országnak magának kell birkóznia az adott emberáradattal. Persze – ezt már többen is konstatáltuk – a bevándorlókat szállító hajókat az ilyen bürokrata hozzáállás – nemhogy megállítaná, hanem azt – rakétagyorsasággal -fokozza.

Persze volt is erre az asztalunknál reakció bőven. Bizottsági szinten éppen most nem kell foglalkozni a témával, amikor az Olaszország partszakaszain élők környezete, a turistaközpontok egy szemétdombhoz hasonlítanak, amikor a gazdasági nehézségekkel küzdő Görögország turisták tízezreit veszti el a népvándorlás miatt. A macedon kormány maga próbálta önállóan, a hadsereg bevetésével megállítani a hatalmas emberáradatot, ám az átverekedte magát a karhatalmi erőkön is. Feladták, inkább finanszírozzák a Szerbia felé utazást, a cél Magyarország. Az itteni alkalmi drótakadályok leküzdésére elég egy-két hálózsák, az embercsempészek grasszálása a határsávon lefoglalja a rendőri erőket. A tanyák lakói szinte védtelenek, a gazdasági ‚beutazók” elhagyott épületet foglalnak el, tönkre teszik a gazdák piacra szánt termését. A Keleti Pályaudvar kész lepratelep – a környéken lakók szerint.

Sajnos Németországban is rossz a helyzet, lassan bedől az ország eddig bőkezű szociális rendszere, a szélsőjobboldal kemény magja – honvédelemre hivatkozva – a bevádorlóknak kiosztott lakóházait, szálláshelyeit sorra gyújtja fel. Amíg korábban évi háromszázezer bevándorló érkezett ide – a jóslat szerint ez a jelen évben nyolcszázezerre emelkedik. Az sem jó hír, hogy az itteni, szinte már kezelhetetlen bevándorlás, az ezzel összefüggő problémák révén újraébredtek a szélsőjobboldali, bevándorlást ellenző civil, s politikai erők, melyek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az idegen tömegektől frusztrált, úgynevezett őslakosok részéről.

A német sajtó – többek között a Deutsche Wirtschafts Nachrichten – mindig határozottabban ad hangot annak, hogy az Európai Uniónak, az európai csúcsvezetőknek változásokat kell sürgetniük az USA külpolitikájában, mely országnak meg kell szüntetnie globális gazdasági háborúzásait, s nem – sokszor a fegyverlobbik, olajmágnások, oligarchák által kierőszakolt – agresszióval, hanem kölcsönös megértésben kell társadalmi, üzleti kapcsolatokat teremtenie az egyes országokkal. Ugyanis Európa fizeti a vámját annak, hogy a háborúkkal szétzilált térségekből – Afganisztán, Irak, Szíria, Jemen stb – milliószámra menekülnek az emberek kontinensünk szívébe. Ezeket a terheket az itt élők – adóik révén – viselik teljes mértékben, természetesen mi is, mindannyian, nemzetiségiek.

Már Dánia, Finnország sem kér a gazdasági bevándorlókból, Svédország korábbi gazdagsága, demokratikus berendezkedése – a más kulturákból érkező betelepültek megsokszorozódása révén – már a múlté. Az itteni bűnözési arány hetven százaléka a korábban, vagy a most érkezett bevándorlók számlájára írható. Innen is naponta érkeznek a bevándorlók által elkövetett bűntettek, erőszakoskodások hírei.

Európában egyre szaporodnak a „magányos farkasok” által elkövetett terrorcselekedetek. Sajnos, az ilyen esetek korlátozzák az egyes országok türelmét, odafigyelését az életüket mentő – főleg szír, jemeni – menekültekre. Ezek a szegény, pénztelen emberek egyharmadát sem teszik ki a maguknak minden jogot kikövetelő, csoportokba verődött, pénzzel, korszerű kommunikációs eszközökkel felszerelt, kisportolt, arrogáns gazdasági bevándorlóknak, vagy ki tudja milyen terrorszervezet által ideküldött egyéneknek. Ugyanis a százezres „tételekben” Európába besompolygott, okmányok nélküli akárkik identitásának korrekt kivizsgálása szinte lehetetlen.

Számos országban a rendőrségnek kell beavatkoznia a bevándorlók egymás közötti, sokszor vallási jellegű dulakodásai következtében, az államalkotó lakosság dühének fékezésekor. A bevándorlók radikalizálódásának – a dollármilliárdokat bezsebelő embercsempészek hamis jóléti igérgetései kapcsán – jelei már most is láthatók, a rendőrséggel való összecsapások szinte már napi szintűek. Lásd Debrecen, Osló, Koppenhága, Hamburg, Berlin stb.

A hagyományaiban keresztény Európa népei érzik, látják, s mind hangosabban kimondják: valami, valahol nagyon elromlott. Hogy milyen hamis erők sorakoznak a romlás mögött, erről a közeljövőben sokat hallunk majd. Csak bízhatunk abban, hogy Európánkat nem borítják ismét lángba – amint ez a rettenet az elmúlt században kétszer is megtörtént – újabb kontinensek, hatalom és pénzhegyek iránt sóvárgó, eszüket vesztett őrültek.

Kalita Gábor/Felvidék.ma