55472x

(Képgalériával frissítve!) Kárpát-medencei léptékű megemlékezést tartottak augusztus 7-én a szatmári Sződemeteren, Kölcsey Ferenc szülőfalujában születésének 225. évfordulója alkalmából. A magyar himnusz szerzőjét magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki közéleti személyiségek köszöntötték.

A megemlékezés szíve-lelke, mint 25 éve mindig, most is Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület partiumi alelnöke volt, az EMKE országos vezetésének, a Szatmár Megyei Tanácsnak és több megyei és országos intézménynek a támogatásával.

Muzsnay Árpád a kerek évfordulóra nagy körültekintéssel készítette elő a programot, neves közéleti személyiségek, irodalomtörténészek részvételével, és az eseményeket a helyi közönség élénk érdeklődése övezte. Augusztus 6-án irodalmi tanácskozásra került sor, amelynek első részét Szatmárnémetiben a Szatmár Megyei Múzeumban, a délutáni részt pedig Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban tartották. Kölcsey időszerűsége, ez volt a költő születésének 225. évfordulójára szervezett irodalmi tanácskozás üzenete, amelyen előadást tartott több irodalomtörténész: Budapestről Pomogáts Béla, Kulin Ferenc, Ratzky Rita, a nyíregyházi kutatók közül Csorba Sándor, Jánosi Zoltán, Mercs István, Takács Péter, Egerből Cs. Varga István, Kolozsvárról Egyed Emese és Szabó Zsolt, valamint Kereskényi Sándor Szatmárnémetiből. Az eladók közt hallhatta a közönség Szili Katalin volt házelnök, jogász és Duray Miklós felvidéki politikus, közíró előadását is.

Az irodalmi tanácskozás részvevőit köszöntötte Széman Péter, az EMKE országos elnöke és Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere. Nagyszerű gondolatnak bizonyult a tanácskozást két helyszínen megtartani, így a helyi érdeklődőknek mindkét városban alkalmuk volt bekapcsolódni az izgalmas, sokoldalú eszmecserébe.

A konferencia vendégeit fogadta a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke Nm. és Ft. Schönberger Jenő. A találkozásra a felújított püspöki palotában lévő gyönyörű kápolnában az ún. Petőfi-oltárnál került sor, ez előtt az oltár előtt esküdött örök hűséget egymásnak az erdődi várkápolnában Petőfi Sándor és Szendrey Júlia. A 200 éves egyházmegye területileg Szatmár és Máramaros megyét öleli fel, a hozzá tartozó 48 plébánia 90 000 hívet szolgál, mondta el a püspök a vendégeknek.

A Majtényi síkra, a Szatmári béke emlékét őrző emlékműhöz is elzarándokoltak az „irodalmi séta” részvevői, majd Nagykárolyban két gyönyörűen felújított épületet is megtekintettek, a Károlyi kastélyt és a polgármesteri hivatalnak helyet adó egykori Aranyszarvas fogadót, amelynek báltermében ismerte meg Petőfi Sándor Szendrey Júliát. A irodalmi sétának a következő állomása Érmindszent volt, Ady Endre szülőháza, amelyet Európai Uniós támogatásból, a nyíregyházi és a szatmári múzeumok összefogásával sikerült megújítani, a kis szülőházat és az Ady-kúriát, valamint a bútorokat, tárgyakat, információs táblákat korszerű kiállítássá rendezni. Az Ady család egykori házvezetőnőjének, Kovács Katalinnak az unokája gondozza a házat, neki köszönhetjük azt is, hogy Ady Lőrincné süteményes könyvét megőrizték és egy évvel ezelőtt nyomtatásban is megjelentették.

Augusztus 7-én délután 17 órára a kis szatmári faluban, Sződemeteren az ünnepséget a főszervező Muzsnay Árpád vezette. Az ünneplőket köszöntötte Pakulár István helyi református lelkész, aki örömmel számolt be arról, hogy a kis templom tetőszerkezetét, amelyben Kölcsey Ferencet megkeresztelték, megújították, és folyamatban van a templombelső javítása is. A templom kertjében álló Kölcsey-szobor mellett a falu polgármestere, Gheorghe Marian fontos bejelentést tett: 2015. július 31-én Sződemeter önkormányzata egyhangú szavazással, post mortem díszpolgárává fogadta a falu nagy szülöttjét, Kölcsey Ferencet, és az erről szóló díszokiratot is bemutatta.

Ezután az évfordulóra összegyűlt mintegy kétszáz résztvevővel Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat elnöke, Mile Lajos, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke, Kulin Ferenc irodalomtörténész, Duray Miklós, a felvidéki Szövetség a Közös Célokért elnöke és Zubánics László történész, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke osztotta meg gondolatait a ma is időszerű költőről, politikusról, filozófusról, kornak polihisztoráról, Kölcsey Ferencről.

A nagykárolyi Anziksz, a helyi média is beszámolt az eseményről ITT>>>
Az eseményről készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.
Pogány Erzsébet, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”23513″}