A Komáromi Kamarazenekar nyári hangversenyéről Stirber Lajos, a zenekar alapító tagjának beszámolóját olvashatják.
Ahányszor kívülről vagy belülről látom városunk templomait, a kultúra művelését szolgáló épületeit – a Kultúrpalotát, a Tiszti pavilont –, mindannyiszor tisztelettel áldom azok megálmodóit, s hogy a II. világégés sem pusztította el városunk ezen impozáns épületeit, magunkat – komáromiakat – a sors kegyeltjeinek érzem.
A Tiszti pavilon (1858-63 között felépített) szép épületét eredetileg a helyőrség tisztjei és családjai számára építették. Elülső részében a tiszti kaszinó működött, amely ma (átépítése után) városunk – sokak által megcsodált – díszterme. Hogy egykoron a teremben volt-e (s ha igen, hányszor) operaelőadás, azt nem tudom, de a jövő évben 50 éves – 2006 óta Pro Urbe Komárom-díjas – Komáromi Kamarazenekar, melynek tagjai zömmel zenepedagógusok, már másodszor „játszott” itt operát. Előbb 2009-ben a zenekar akkori művészeti vezetője, Boyky Zoltán karmestert ihlette meg a patinás díszterem, ezt meglátva mondta: „Itt operát kell csinálni”. Akkor G. B. Pergolesi La serva padrona (Az úrhatnám szolgáló) c. műve aratott nagy sikert, most Medveczky Szabolcs, a zenekar jelenlegi művészeti vezetőjének ötlete volt az „operacsinálás”.
Vezényletével – Gyenes Ildikó (budapesti főiskolai tanár, koreográfus, rendező) rendezésében Joseph Haydn A patikus című vígoperáját vitték színre a Győri Nemzeti Színház művészeinek – Molnár Erik (SEMPRONIO), Sashalmi Ágnes (GRILETTA), Pintér László (MENGONE) és Deáky Dalma (VOLPINO) – előadásában, a Komáromi Kamarazenekar közreműködésével.
A korszakról, amelyben a bemutatott zenemű született, a mai iskola (ha van zene szakos pedagógusa) annyit tanít, hogy Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart, Ludvig van Beethoven a bécsi klasszikusok: Haydn, a vonósnégyes és szimfónia megteremtője, Mozart, korának legtermékenyebb operaszerzője, Beethoven, korának zenei újítója, a szimfónia nagymestere – egyetlen operája a Fidelio. Az alapiskolai heti egy zenei nevelés tanórába – a középiskolából a tárgy teljesen száműzve – vajmi kevés élmény, tudnivaló fér bele. Így most Haydn mesterről, mint „operacsinálóról” szólok.
A Haydn-életmű kutatók abban egyöntetű véleményen vannak, hogy a „mester” színpadi műveit ugyanolyan ambícióval és invencióval – művészi alkotóképességgel írta, mint a szimfóniáit, vonósnégyeseit, miséit stb. Nem csoda hát, hogy a Wiener Diarium című lap Haydnt már 1766-ban „Nemzetünk kedvencé”-nek nevezi, akinek „… munkáját szépség, rend, tisztaság jellemzi, finom és nemes egyszerűség…”
Műveit tehát már Bécsben is ismerték és elismerték, Operaszerzői híre sem volt kisebb, mint a szimfonikus vagy a kamarakomponistáé. Operái közül éppen A patikus című műve volt az, amellyel 1770 márciusában – Gottfried van Sumerau báró meghívására – a hercegi zenekar és az operatársulat – első ízben Bécsben is produkálhatta magát. A későbbiekben Haydn mestertől Prága is kért operát, de a zeneszerző híres levelében, többek között így reagált: „Valamennyi operám túlon túl a mi (magyarországi, Eszterházy) társulatunkhoz van kötve, sehol másutt nem érhetik el azt a hatást, amivel én a helyi sajátosságok figyelembe vételével számolhattam. Egészen más volna persze, ha … egy egészen új szövegkönyvet zenésítenék meg az adott színház számára. De még ez esetben is nagy merészségre vállalkoznék, mert a nagy Mozarttal aligha vehetné fel bárki is a versenyt.”
Az előbbi kis visszapillantással csak azt szeretném érzékeltetni, hogy egy-egy Haydn opera műsorra tűzése éppen azáltal, hogy „túlon túl” az Eszterházy társulathoz volt kötve, a jelen korban is merészség. De mint azt az előadáson is hallhattuk: „Aki mer, az nyer!” És a „komáromi társulat” – aki jelen volt az előadásukon láthatta-hallhatta – mivel mert, hát nyert. Azért tudott nyerni, mert Medveczky Szabolcs (mint az előző műsorai is bizonyítják) kifogyhatatlan ötletgazda; kiváló zenész: avatott keze alatt a Komáromi Kamarazenekar egyre homogénebben szól, egyre szebben muzsikál, s az énekesek is szépen, zeneileg tisztán énekeltek. A hölgyszereplők éneke alatt (a jobb szövegérthetőség miatt) a zenekar helyenként kicsit visszafogottabb lehetne.
A rendezés nagy pozitívuma, hogy a szereplők énekesként éneklés közben is hús-vér emberként – természetesen mozognak a színpadon. Annak ellenére, hogy Haydn – a korszak igényeihez és a „környezet” követelményeihez igazodik – operáiban általában az áriák zöme aria di sortita, azaz az énekes sikerét biztosító „lelépő” ária, amely után a szereplő megakasztva a cselekményt, elhagyja a színpadot (várva, hogy visszatapsolják), a találékony rendezés következtében az előadás a kezdetétől a végéig jól pereg, a mai néző számára is élvezhető. 
Ezt mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy mind a délutáni, mind pedig az esti előadás végeztével a szépszámú publikum állótapssal köszönte meg a művészeknek a jó egyórás nemes szórakoztatást.
Ez a nagyon szorgalmas és lelkes szereplőgárda igazán megérdemelné már, hogy Komárom határain túl is bemutathassa (bármelyik eddigi) nívós, szórakoztató produkcióját. A „komáromi társulatnak” további sikereket kívánunk!
Stirber Lajos, Felvidék.ma
A szerző a zenekar alapító tagja {iarelatednews articleid=”55647,53727,48058,43549″}
