Ahhoz, hogy Szlovákiában te is Hedviggé válj, nem kell túl sokat tenned: szüless magyarnak, felejtsd el az asszimilációt, legyél rosszkor rossz helyen és álljon az ország élén két olyan gátlástalan gazember, mint Robert Fico és Kaliňák. No meg a hozzájuk tartozó „csicskapparátus”. Ha ez így mind együtt van, könnyedén bevezetést kaphatsz abba, amit ma jobb híján az igazságszolgáltatás szóval illetnek Szlovákiában.
Hedvig közel évtizedes történetét aligha szükséges felidézni: ennyi idő alatt már a részünkké, majdhogynem identitásunkká vált a szomorú eset. A Nyitrán megvert ifjú hölgyről bemutatott fotók belénk ivódtak. A miniszterelnök és helyettese zsigeri hazugságai nem különben. S aztán az egész ócska darálógépezet és hazugságyár minden lépése, az elmebajos elmeorvosoktól kezdve a nem kevésbé tudathasadt kormányzatig, amely elkerülve a nemzetközi emberi jogi elmarasztalást, kész volt azonnal port hinteni Hedvig és valamennyiünk szemébe azzal a bizonyos „bocsánatkéréssel”.
Most ott tartunk, hogy néhány nap múlva a szülőföldjéről elüldözött Hedvig bíróság elé áll hamis tanúzás vádjával. És e napon felavatják Szlovákiában Iustitia új szobrát, szemétre hajítva a klasszikus „mérlegest”. Az igazság többször megerőszakolt istennőjének szobrát jövő hétfőtől Hedvig életnagyságú szobra váltja: szeme alatt jókora monoklival, egyik kezében a szlovák elmeorvosi jelentéssel, másikban a magyar állampolgársági okiratával. Mert bármi történjék is azon a tárgyaláson, a tény, hogy Hedviget idáig citálták, valóban szimbólummá érett – az elmúlt kilenc esztendő valamennyi történésével egységben.
Egy ország szégyene ez, bár kevesen érzik át ennek jelentőségét. A mi szégyenünk is, hogy mindezt zajtalanul végigbámultuk, s e szégyenérzetet legfeljebb csak enyhíteni tudják az olyan „magánakciók”, amilyen pl. most a Fontos vagy! mozgalom plakátkampánya.
Kezdettől fogva szimpátiával követem a Fontos vagy! mozgalom nyelvi jogaink és jól felfogott honi gazdasági érdekeink ügyében tett ficánkolását, így a mostani „Igazságot Hedvignek!” feliratú (többnyelvű!) plakátok is megérdemelnek egy kalapemelést. Csak a margóra: ha egy ki tudja hány fős baráti kör ilyen szépen rá tud tapintani a lényegre és még a vele járó munkát is elvégzi, akkor „hivatásos” érdekképviselőink nem érzik magukat fölöslegesnek? Eretnek kérdés így választások előtt, de mikor ha nem most…?
De hagyjuk a politikát. A migránsválságban fuldokolva úgyis alig remélhetjük, hogy Hedvig ügye komolyabb publicitást kapna illetve a közérdeklődésre számot tartana. Ezen valószínűleg egy komolyabb nyitrai tüntes sem változtatott volna – de ennek megszervezéséről maga Hedvig beszélte le a mozgalmat. Egyrészt (nagyrészt) meg tudom érteni. Igazságot szeretne, mint minden ember, akinek belegázoltak az életébe. De békességet, legfőképpen békességet – mint minden ember, akinek belegázoltak az életébe… Noha az ő ügye messze túlnőtt a személyes sérelmen és egy rendszer, egy kor jelképévé vált, akaratát feltétlenül tiszteletben kell tartanunk. Ahogy az akkori szlovák kormánnyal kötött 2012-es „békés egyezségét” is, noha aki egy percet is élt ebben az országban, az tudhatta, mennyit ér a szó, ha azt a szlovák kormány adja egy magyarnak.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
