55982

Bár Igor Matovič úgy jelezte, hogy szeptember 4-én négy borítékot juttat el négy férfinak, Tibor Gašpar rendőrfőnöknek, a SIS igazgatójának, Ján Valkónak, Jaromír Čižnár főügyésznek és Dušan Kováčik speciális ügyésznek, a SIS és a Főügyészség iktatójába aznap délután háromig nem érkezett az ellenzéki pártelnöktől küldemény.

A SIS közleménye szerint „Matovič valószínűleg nem értette meg, hogy az információs szolgálatnak nincsenek törvényből eredő kivizsgálási jogkörei, mivel már régen nem a Csehszlovák Állambiztonság alapelvein működik. Más szavakkal, ha ki akarnánk Matovič beadványát vizsgálni, ahogyan azt kívánja, akkor törvényt sértenénk”. A SIS szóvivője, Branislav Zvara közleményében azonban azt is hangsúlyozta, ez nem jelenti azt, hogy ne foglalkoznának intenzíven minden beadvánnyal, ellenkezőleg, megvannak a törvényileg megfogalmazott prioritásaik, amelyeknek az információs szolgálat elsődleges figyelmet szentel.

Matovič szeptember 4-ei sajtótájékoztatóján jelezte, hogy a bűnüldöző szerveknek eljuttatandó borítékok közbeszerzési manipulációra utaló hihető bizonyítékokat tartalmaznak, amiben Robert Fico kormányfő és hozzá közeli emberek keze is benne van.

Amint arról korábban hírt adtunk, Matovič egy névtelen levél alapján a közbeszerzés manipulálásával és az adóparadicsomnak számító Belizén illegális fantomcég-alapítással vádolta meg Robert Ficót és feleségét. Fico szeptember elején a belizei pénzügyi hírszerző egységtől (FIU) érkezett dokumentumra hivatkozva cáfolta Matovič vádjait, ám az csupán „alattomos papírfecninek” nevezte a FIU dokumentumát, mondván, „Belize olyan állam, ahol annyi pénzért, amennyi Ficónak van, bármi megvehető”. Matovič szerint Fico a ködfüggöny módszerével azt az illúziót igyekszik kelteni a választók előtt, hogy „szegény, mint a templom egere”.

Matovič, saját elmondása szerint, a névtelen levél tartalmát elküldte egy aktív ügyésznek és nyomozónak is értékelésre. Egyúttal a fent említett négy intézmény vezetőjének is elküldi azt. Matovičnak meggyőződése, hogy a bűnüldöző szervek képesek lesznek kinyomozni, kik a haszon konkrét élvezői, akkor is, ha a kormányfőhöz közeli emberekről van szó. Matovič már korábban is említette, hogy a névtelen levél írójától dokumentumokkal, számlákkal is rendelkezik, amelyek manipulált közbeszerzésekről tanúskodnak, amelyeken a Smer magas beosztású tisztségviselői nyerészkedtek.

Matovič azonban ezúttal sem mondott konkrét információkat, újságírók előtt azonban a legendás pánamerikai „országutak anyján”, a 66-os úton kötött üzletről beszélt. Állítólag itt egyeztek meg a közbeszerzés „megfelelő győztesére” szabott feltételekben. Azt most sem árulta el, melyik közbeszerzésről van szó, mint ahogyan azt sem, kinek kellett volna megnyernie azt. A megrendelés állítólag néhány tízmillió euróra szólt. Matovič szótlanságát azzal indokolta, nem szeretné, ha valaki a nyomozás akadályoztatásával vádolná meg. Szerinte a 66-os úton született megegyezés ügyében „bizonyos szlovák politikusok” is szerepelnek.

Az „országutak anyján” tett motoros kirándulásairól Robert Kaliňák belügyminiszter és Ján Počiatek pénzügyminiszter ismertek. Matovič azonban nem kívánta megerősíteni, hogy ezek valamelyikéről van-e szó.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”55912,55662″}