56342

A Zempléni Egyházmegyében öt évvel ezelőtt induló 3in1, azaz 3 az 1-ben elnevezésű ifjúsági program soron következő alkalmára szeptember 26-án, 14:00 órai kezdéssel a királyhelmeci református gyülekezeti otthonban kerül sor. Ezúttal is a már konfirmált, valamint a hitvallástételre készülő fiatalokat várják a szervezők.

Sokak számára érthetetlen, hogy miként lehet valami (vagy valaki) egy úgy, hogy közben három és a három miként lehet egy, hogyan lehet valóság a 3 az 1-ben. Most emellé egy újabb érthetetlennek látszó matematikai „képletet” állítunk fel, miszerint 1+1=3. És mindezek tetejébe e kettő szeptember utolsó szombatján össze is kapcsolódik.

Mielőtt a számokat kevésbé szerető fiatalokat elijeszteném e beharangozóval jelzem, hogy nem kell félni, mivel nem számtanról van szó, hanem arról a 3 az 1-ben ifjúsági alkalomról, amelynek témájával éppen a fenti egyenletet szeretnénk igazolni, miszerint 1 meg 1 az 3 – legalábbis az isteni matematika szerint – olvasható a Zempléni Református Egyházmegye hivatalos honlapján.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”52012,50633,49026,47362″}