56255

A Szalajka-völgyben, Szilvásvárad festői parkjában immár 2002-től minden évben, idén is megemlékezést tartottak a Kárpátok Őre szobránál. Felvidékről Duray Miklós, a Szövetség a Közös Célokért társulás elnöke osztotta meg a gondolatait, és Vadkerti Imre aratott osztatlan sikert éneklésével.

Ünnepi köszöntőt mondott még Erdélyből Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Kárpátaljáról Kovács Miklós politológus. Mindhárom szónok egybehangzóan, más-más hangsúllyal a helytállás példájaként szóltak a Kárpátok Őrét ábrázoló székely katonáról, a magyarokról, akik a napjainkban, amikor újra Európa,  a kereszténység őrei lettek.
Az ünnepség házigazdája Szilvásvárad polgármestere, Szaniszló László volt, aki sajnálattal jelentette be, hogy Ágoston András délvidéki politikus a migráció miatti helyzetben nem tudott eljönni, Délvidéket Fehér Nóra, a Kormorán énekese képviselte. Meleg szeretettel köszöntötték Csíkcsomortán község polgármesterét, Ferencz Csabát és Gergely István Tisztit, akik évek óta visszajáró vendégek, mert Szilvásvárad példáját követve ők is felállították a Kárpátok Őre szobor másolatát a falujukban, és a Pozsonyi csatára emlékezve tartanak évente hasonló ünnepséget, mint a szilvásváradiak.
A nagyszerűen szerkesztett zenés ünnepséget a festői környezetben népes érdeklődő tábor követte végig. A szobor lábánál a Szent György lovagrend tagjai álltak őrt, a szervezők pedig elhelyezték a megemlékezés koszorúit.
Koncertet adtak a Kormorán Együttes énekesi, Vadkerti Imre és Fehér Nóra, a Sziget Színház művészei, Mező Zoltán és Lőrincz Andrea, közreműködött a szilvásváradi Szivárvány Énekkar is.
Duray Miklós
“Sikeresen megtartottuk a 14. zenés megemlékezést a Szalajka-völgyben szeptember 19-én, a Kárpátok Őre szobornál. Igaz az időjárás kissé megtréfált minket futó záporral, de aki kitartó volt, annak remek élményben lehetett része, mert szerencsére az eső hamar elállt, verőfényes napsütésben zajlott az ünnepség. Változatos zenés műsor mellett fontos, napjaink meg- és túléléséhez szükséges üzeneteiket mondták el a meghívott vendégek. Az elkövetkező napokban megpróbálunk minél több képet és videót is feltenni a facebookra, hogy akik most lemaradtak, jövőre kedvet kapjanak egy kis kirándulással egybekötött hazafias megemlékezéshez” – számoltak be a szervezők, élükön Kocsis László szigetszentmiklósi vállalkozóval, aki fáradhatatlanul, évről-évre szervezi az ünnepséget társaival, segítőivel.

A honfoglalás időszakában Árpád fejedelem egy éber katonai védelmi rendszert hozott létre. Éjjel-nappal strázsáló őrökkel zárta le a Kárpátok hágóit. Az akkori sorsfordító időkben ezzel is védte a Kárpát-medencei magyarságot. Amíg ez a védelmi rendszer működött, őseinket nem tudták megtámadni. Köszönhetően a Kárpátok Őreinek. Az ő emléküket megörökítendő avatták fel első ízben 1915. május 23-án Kolozsvárott Szeszák Ferenc “Kárpátok Őre” emlékművét, melyet számos nemzeti hagyományainkat megörökítő relikviánkkal együtt 1918-ban elpusztítottak a háború után az Erdélybe bevonuló román csapatok katonái.
A romániai rendszerváltás után a magyar kisebbség újra fel szerette volna állítani Kolozsvárott ezt az emlékművet, de ez politikai okokból nem sikerült. Így került Horváth Béres János szobrász és Tóth Vásárhelyi József építész alkotása Szilvásváradra, a Szalajka-völgybe. Az új szobrot 2002. november 17-én avatták föl. A korabeli dokumentumok alapján elkészült emlékmű felállításának célja, hogy felhívja a Kárpát medencében élő magyarok figyelmét az összefogásra, és érdekeink megalkuvás nélküli képviseletére.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”48617,41634,26698,24431″}
Vadkerti ImreKoszorúzásFehér Nóra