55938a

Tizenhat év és három generáció – ez a Škoda második legnépszerűbb modelljének címszavakba foglalható története. A Fabia, a márka valamennyi modelljével együtt sikersztori egész Európában. Elsősorban annak köszönhetően, hogy a kisautók között mindig a legtágasabbak és a legkedvezőbb ár/érték arányúak egyike volt. Nincs ez másként az új nemzedék esetében sem, amelyből az előzőekhez hasonlóan szintén készült kombi verzió is. Ezt teszteltük a közelmúltban, a középső szereltség és a gyengébbik dízelmotor kombinációjában.

Alaktan
Amit talán tételesen nem veszünk észre, mégis harmonikusabbnak látjuk tőle az autót: az arányok változása.  Nem forradalmi átméretezésről van szó (hosszúság +18, szélesség: +90, magasság: -10, tengelytáv: +8 mm), mégis terpesztősebbé vált tőle a járgány – s mindezt szenzációsan egészítik ki a márka új modelljeit jellemző szögletesített formák, kemény élek és sarkok. Én személy szerint ezek közül egyedül a hátsó lámpák és a rendszámtábla közötti ferde törésvonallal nem tudok megbarátkozni (lásd még: Rapid, Octavia 3), de fogjuk rá, hogy ízlés dolga, egyben családegyesítő stíluselem. Mint ahogy a vicsorgó maszk is azzá vált, ráadásul itt – impozáns méreteinél fogva – határozottan nagyobbnak mutatja az autót. A hátsó lámpák piros C mintája szintén viszonylag új formaelem, amelyet a Rapiddal vezettek be. A teljesség kedvéért hozzá kell még tennünk, hogy az Ambition szereltséghez alapon 15-ös acél keréktárcsák járnak; alufelniket 526 és 1037 euró közötti áron lehet rendelni.

Belvilág
Furcsa kettősség jellemzi, legalábbis ami a felhasznált anyagokat illeti. Ezek ugyanis vitathatatlanul mutatósak (lásd például a szálcsiszoltnak tűnő berakásokat az anyósülés előtt, a központi műszerblokktól balra vagy a volánon), viszont minden kopogós és kőkemény. Az ajtókon is mindössze az elülsők könyöklőire futotta némi kárpit, hátul már oda sem. Persze a cél – egy kedvező árszint tartása – egyértelmű, úgyhogy az egészen tulajdonképpen nincs sok háborognivaló.
Annál kevésbé, mert innentől kezdve csupa piros pont következik. A helykínálat a kategória abszolút élvonalát képviseli, beleértve nemcsak az utasok életterét, hanem a koffer méretét is. Utóbbi – alapon – a korábbi „pótkerekes” 480-ről 505 literre nőtt, pótkerék nélkül pedig 530 literes! Ezen kívül praktikus kiegészítőkkel tömték tele, lásd a megfelelő ábrákat. Egyetlen hátránya, hogy bővítésekor elég tekintélyes fenékküszöb keletkezik. Kisebb pakolóhelyekkel is jócskán megspékelték az autót: mindkét elülső ülés alatt van egy fiók, a középső könyöktámlában szintén, a plafonból napszemüvegtok nyílik, a mobiltelefon pedig úgyszólván a fülünk mellett csörren meg, ha a 11. ábrán jelzett helyen tároljuk…  Ami pedig a tesztelt középső Ambition verzió szereltségét illeti, alap a szimpla kézi légkondi, az SD- és USB-bemenetű rádió, az öthüvelykes kijelző, a fedélzeti számítógép és a sebességhatároló, amely tempomattal kombinálva viszont már feláras (147 €). Ugyancsak opció volt tesztautónkban a tolatóradar, amelyet 267 euróért lehet megrendelni.  

Az országúton
Az új Fabia egyetlen, 1,4 literes dízellel kapható, azt viszont 2 teljesítményre hangolták. Tesztautónkat a gyengébbik mozgatta (az erősebb 105 lovas), de a sofőrőstül is mindössze 1180 kilóhoz tulajdonképpen ennyi is elég bőségesen elég. Az ötfokozatú kézi váltónál már precízebb szerkezetet is kapcsolgattunk, de ennél komolyabb kritikát nem érdemel; akit pedig ezzel netán mégis eltanácsoltunk tőle, választhat ugyanehhez a motorhoz hétgangos automatát is…  Tényleg szenzációs viszont a fogyasztás, még ha nem is a gyári álomérték; de ki az, aki nem egyezne ki a teszt 4,5 literes átlagával? Kellemes meglepetés volt még, hogy az akusztikailag halmozottan hátrányos helyzetű motor (3 henger, dízelben) viszonylag csendesen szólt, és vibrációi sem voltak zavaróak. Egyedül induláskor kellett a szokásosnál jobban odafigyelni a lábmunkára, a lefulladás elkerülése végett. A MacPherson + csatolt lengőkaros alváz kitűnően vezeti az autót, hangolása pedig jó kompromisszum a komfortos lágyság és a sportos keménység között.
 A legvégére pedig még annyit, hogy a tesztelt verziót – árát, teljesítményét, szereltségét és fogyasztását egyaránt figyelembe véve – személy szerint a legjobb választási lehetőségnek tartom az új Fabia kombi változatai közül. A dízelt elvből utálók számára jó alternatíva lehet még a 90 vagy 110 lovas 1.2 TSI (ugyanebben a szereltségben 10 740, ill. 11 240 €), viszont gyárilag is 1,1/1,2 literrel nagyobb átlagfogyasztással. Tessék, lehet számolgatni…
{phocagallery view=category|categoryid=3020|limitstart=0|limitcount=0|displayname=0}
Vas Gyula (A szerző felvételei)

ADATLAP
Hengerűrtartalom: 1422 cm3
Teljesítmény: 66 kW (90 LE) @ 3000–3250     
Nyomaték:    230 Nm @ 1750–2500
Sebességváltó: ötfokozatú kézi                
Legnagyobb sebesség: 184 km/óra    
Gyorsulás 0–100 km/óra: 11,3 s    
Csomagtér:    530–1395 l*
Gyári átlagfogyasztás: 3,6 l/100 km
Tesztfogyasztás: 4,5 l/100 km
CO2-kibocsátás: 94 g/km
Üzemanyagtartály: 45 l
A kombi induló ára: 9040 €
A tesztelt típus induló ára: 15 540 €

* pótkerékkel -25 l