56096

A szeptember 18-a és 20-a között megrendezésre kerülő fesztiválon 72 település képviselője mérheti össze tudását a Millenniumi emlékmű körül felépített speciális ívű versenypályán.

“A magyar tradíciók és a nemzeti összefogás értékének megélésére szüksége van a mai kor emberének, a Nemzeti Vágta pedig nemcsak az országot, hanem az egész nemzetet összekovácsolja” – fogalmazott Mondok József, a Nemzeti Vágta társelnöke az mti-hez eljuttatott közleményében.

A májusban kezdődött elővágták több mint 200 települést mozgattak meg, és idén először a vidéki helyszínek mellett három határon túli vágta – a Székely, a Vajdasági és az első alkalommal megszervezett Felvidéki Vágta – is bekapcsolódott a versenysorozatba. A budapesti Nemzeti Vágta futamain való részvételre végül 72 település versenyzője nyert jogot.
A Felvidéki Vágta győztese a Somorja színében induló Egri Árpád lett, a második a naszvadi Gerhardt Miroslav. Ők képviselik majd Felvidéket.

A Hősök terére szervezett rendezvény idén sem csupán a lóversenyről szól: a Huszártáborban a derék vitézek életét ismerhetik meg az érdeklődők, az Andrássy úti Vágta Korzón sétálva a versenyben szereplő települések kuriózumaival találkozhatnak, míg az 56-osok terén az Országkonyha várja ínycsiklandozó ízekkel a látogatókat.
A közmédia által élőben közvetített Nemzeti Vágta részeként idén is megrendezik a jótékonysági sztárfutamot, a kishuszár vágtát, a kocsitoló versenyt, a fogatvágtát és a nemzetközi futamot is, ahol Magyarországgal együtt 12 ország lovasa száll nyeregbe saját nemzetének hagyományos öltözékében.
Emellett lesz huszár hadibemutató, lovakat fektetnek a bugaci csikósok, valamint idén is várja az érdeklődőket a díjugrató és magasugrató verseny. A rendezvény zárásaként hortobágyi ménes hajtását láthatja a közönség.

A 2008-ban indult Nemzeti Vágtát a hagyományoknak megfelelően idén is a hadtörténelem egyik kiemelkedő személyisége emlékének szentelik: 2015-ben Rostás Pál, az 5. Radetzky-huszárezred 1813-ban hősi halált halt közhuszárjának előtt tiszteleg a rendezvény.
A Nemzeti Vágta részletes programja megtekinthető a www.vagta.hu  internetes oldalon.

Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”55557,55443,54893,53968,48782,48529,41721,41679″}