55995

A magyar férfiválogatott nyerte Prágában a visegrádi négyek – Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia – legjobb súlyemelőinek viadalát, amelyen első alkalommal indultak felnőtt versenyzők is.

A cseh fővárosban a férfiaknál Nagy Péter, a sérült Gyurkovics Ferenc helyére beugrott Soóky Gergely és a juniorkorú Kmegy Máté alkotta együttes mindenkit maga mögé utasított, míg a nőknél a Jung Beáta, Kocsor Réka és Kasza-Kovács Klára alkotta igen fiatal együttes másodikként végzett a vegyes korosztályú csapatok négyesviadalán.

Amint azt Dobos Imre, a hazai sportági szövetség (MSSZ) elnöke az MTI-nek a szombati verseny után elmondta, az egyéni értékelésben is remekül zártak a magyarok, hiszen az ólomsúlyú Nagy Péter bizonyult a legjobbnak 410 kilogrammos összetett eredményével, amelyet 185 kilós szakítás- és 225 kilós lökésgyakorlatával ért el, míg Jung a testsúlyhoz viszonyított eredménye alapján a második lett a nemzetközi sorrendben.

“Különösen Nagy Peti szereplése biztató, aki a novemberi houstoni, olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt egyre jobb formában van” – hangoztatta az MSSZ első embere.

Felvidék.ma