56956

A hétvégén újabb rangadó vár a DAC-ra: a múlt heti Nagyszombat elleni, 2-0-ra elveszített derbi után a pozsonyi Slovannal csap össze Tomiszlav Marics csapata. A körítés megszokott: kiemelt rendőri felügyelet, szigorú biztonsági intézkedések.

A két együttes az idén Dunaszerdahelyen már találkozott egymással. Az augusztusi bajnoki mérkőzés 1-1-es döntetlennel végződött: a nyáron Pozsonyba szerződött Priskin Tamás góljára a DAC kameruni játékosa, Kwin még az első félidőben válaszolt.

A nyári fordulók során aztán a DAC tovább szállította a jó és az annál jobb eredményeket: egy-egy döntetlen (Zsolna ellen, 1-1) és vereség (Trencsén ellen, 0-2) mellett a sárga-kékek Nagymihály (3-0) és Zólyombrézó (5-1) ellen is fölényes győzelmet arattak, ráadásul a szlovák kupában is könnyed 3-0-val léptek át a Sztropkó együttesén.

Az ősz beköszöntével azonban lejtmenetet vett a DAC: a Tomiszlav Marics irányította együttes szeptemberben csupán egy bajnoki pontot szerzett. A Szakolca elleni 2-2 három (köztük a Miava elleni, hazai pályán elszenvedett igencsak fájó) vereség közé ékelődött be. Csak október 4-én Szenice ellen tört meg a több mint egy hónapos nyeretlenségi sorozat, amikor is Brašeň két góljával 1-2-ről fordított a csallóközi csapat.

Azóta – az EB selejtezők miatt – csupán két tétmérkőzést játszott a DAC: a szlovák kupában gond nélkül vette az OSK Baník Stráňavy jelentette akadályt (3-0), ám a múlt héten a Nagyszombat visszavágott a Fortuna Liga 2. fordulójában elszenvedett 2-1-es vereségért, és hazai pályán David Depetris két góljával a Spartak otthon tartotta a három pontot.

A bravúr (vagy legalább a pontszerzés) tehát nem sikerült a nagy rivális otthonában, kérdés, hogy a jelenleg hatodik helyen álló Dunaszerdahely tud-e javítani pocsék őszi teljesítményén, és képes lesz-e másik nagy riválisának otthonában pontot/pontokat rabolnia?

Slovan – DAC szombaton (október 24-én) 18.20-as kezdéssel a pozsonyi Pasienky stadionban – kiemelt rendőri felügyelet és szigorú biztonsági intézkedések mellett.

lm, Felvidék.ma
Fotó: fcdac.sk
{iarelatednews articleid=”56822,56884,56743,56737,56565″}