56746

Menekültek a magyar-szerb határon című felvételt választották az idei év legjobb sajtófotójának Csehországban.

A felvételt, amely egy sorozat része, Jan Zátorský, a Mladá Fronta Dnes című lap fényképésze készítette szeptemberben a Röszke-Horgos határátkelőn. Az immár 21. alkalommal megrendezett Czech Press Photo versenybe több mint 3700 fotót küldött 278 cseh, illetve szlovák fényképész. A nagydíjat kapott alkotást egy nemzetközi zsűri választotta ki a fotók közül. A fődíjjal 120 ezer koronás pénzjutalom is jár. A fotók nyolc kategóriába voltak besorolva, s gyakorlatilag mindegyiket a migránsok témája uralta.

“A győztes alkotás a migránsokat abban a pillanatban örökíti meg, amikor kaotikusan egymásra esnek, zuhannak, hogy a nagy tülekedésben átlépjék a magyar határt. A felvétel nemcsak a szükséges újságírói információkat hordozza magában, hanem bizonyos értelemben a jelenlegi migrációs válság jelképének is tekinthető és erősen hasonlít a régi nagy mesterek apokaliptikus festményeihez” – indokolta döntését a nemzetközi zsűri.

“Már a felvétel készítése közben tudtam, hogy ez egy nagyon jó fotó lehet. A felvétel előnye, hogy jól láthatóak rajta a pillanat emóciói, izgalmai, az emberek kétségbeesése, a rendőrök keménysége, s mindez egybeolvasztva” – nyilatkozta a díj átvételekor Jan Zátorský. Különdíjat kapott Petr David Josek, az amerikai AP hírügynökség fotósa, aki sorozatában azt örökítette meg, ahogy a bársonyos forradalom 25. évfordulójának ünnepségein 2014 november 17-én Prágában a tüntetők tojásokkal dobáltak meg Miloš Zeman cseh államfőt. A tavalyi prágai megemlékezésen Áder János magyar és Andrej Kiska szlovák államfő is részt vettek. Őket, eltérően Zemantól, a tömeg megtapsolta.

A Czech Press Photo videószekciójában 38 szerző 52 videófilmmel versenyzett.

Kokes János, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”56691,56648,56620,56592,56496″}