56964

Az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a hagyományos emlékünnepségek mellett ezúttal is színes programokkal, rendezvényekkel – egyebek mellett kiállításokkal és filmvetítésekkel, történelmi sétával – készülnek a központi megemlékezések szervezői. A programsorozat már október 21-én megkezdődött a Műegyetem rakparton lévő 56-os emlékműnél tartott megemlékezéssel. Itt Simicskó István honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet. Megemlékezésében párhuzamot vont az ötvenkilenc évvel ezelőtti és a mai helyzet között, kiemelve: “Ma, ha nem is tankokkal, de leplezett veszély fenyegeti nemzeti kincseinket, kultúránkat s országaink határait is”. Segítséget akkor sem kapott a magyarság, dacára a sok biztatásnak és ígéretnek.

A programsorozat október 22-én folytatódik: 15 órától a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem aulájában tartják a hagyományos emlékünnepséget, ahol szintén a honvédelmi miniszter mond ünnepi beszédet. Köszöntőt mond Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Alapítvány elnöke, Józsa János, a BME rektora, valamint egy fiatal hallgató. Ezt követően, fél ötkor indul a Műegyetemtől a Bem József szoborhoz a hagyományos fáklyás felvonulás, melynek egyik szervezője a Rákóczi Szövetség és több felvidéki diák is bekapcsolódik.

Október 23-án délelőtt 10 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezt követően a Nemzeti Táncegyüttes ad emlékműsort. A rendezvényen részt vesz Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Az érdeklődőket egész nap családi programok várják. Kilenc órától délután 5 óráig ’56-os sétákat szerveznek a Magyar Rádió épületében, de megtekinthető a Szent Korona a Parlamentben (11 és 17 óra között) és ingyenesen látogatható a Terror Háza Múzeum is (10 és 18 óra között).

A Budai Várban található Hadtörténeti Múzeumban családi programokkal várják a látogatókat: haditechnikai eszközök kiállítása, fegyverbemutató, kézműves foglalkozás, tárlatvezetés és előadások. Mindezekkel párhuzamosan folyamatos filmvetítések lesznek délelőtt 10 és este 7 óra között a Corvin és a Tabán moziban. A Nagykörúton járó 4-6-os, valamint a 2-es villamos vonalán pedig korhű járatok közlekednek s megtekinthető az “Időkapu” interaktív kiállítás is.

kormany.hu nyomán szd, Felvidék.ma