56663

Angelico atya Isten Mosolya című kiállításának megnyitójával egy héten át tartó városmisszió veszi kezdetét a komáromi katolikus plébániaközösség szervezésében október 11-én, Komáromban. A programsorozat koncertekkel, kiállításokkal, író-olvasó találkozókkal és tanúságtételekkel várja a hívőket és azokat is, akik csak ritkán jutnak el a templomokba.

„Az esemény a keresztény katolikus hitre való meghívást, és annak mélyebb megismerését célozza meg. Egyedül Isten tölti be szeretetre irányuló vágyakozásunkat, Ő képes minden kérdésünkre és fájdalmunkra választ adni. Benne találjuk meg az igazság és szépség forrását, Ő ad békét, megnyugvást és örömöt a szívekbe. Az előttünk álló városmisszió ezért minden jóakaratú ember számára szeretetteljes meghívást jelent: a keresztények számára újabb elköteleződést Jézus Krisztus mellett, azoknak pedig, akik még nem ismerték meg Krisztust a hitben, az őszinte keresés kalandját” – fogalmaz Elek László, a komáromi katolikus plébániaközösség esperes-plébánosa a Komáromi Városmisszió küldetéséről abban a meghívóban, melyet minden komáromi háztartásba eljuttattak. A tizenkétezer példányban megjelenő programfüzet segítségével azt szeretnék elérni, hogy a város lakosai minél több számban legyenek részesei az egy héten át, október 11-től 18-ig tartó eseménynek, melyen megtapasztalhatják Jézus Krisztus jelenlétét és szeretetét.

A városmisszió a Limes Galériában Angelico atya Isten Mosolya című kiállításának megnyitójával, majd a Szent András templomban kezdődő szlovák-magyar nyelvű szentmisével veszi kezdetét. A hét folyamán egyébként minden nap mutatnak be szentmisét: ezeken minden egyes alkalommal más-más témát járnak körül: szólni kívánnak a szerető Istenről, a megbocsátásról, az ember üdvösségéről, a bűnről, a szenvedés értelméről, valamint a család küldetéséről és lényegéről.

A család témája másik két alkalommal is a középpontba kerül. Külön előadással várják a férfiakat és a nőket: előbbin a férfi és az apa, utóbbin a nő és az anya családban betöltött szerepéről, küldetéséről lesz szó.

Több koncertet is szerveznek a városmisszió ideje alatt: nagy várakozás előzi meg Kudlik Júlia és Szvorák Katalin A szeretet kommunikációja című zenés előadását, valamint bemutatkozik a Pálfalusi roma zenekar és a Crux együttes is.

A Városmisszió teljes ideje alatt megtekinthető lesz a Szent András templomban a Kaszap István Emlékév alkalmából létrehozott Egy szerzetesnövendék a boldoggá avatás útján című cserkészkiállítás. Hétköznapokon pedig a város központjában több helyszínen is tartanak utcai evangelizációt: ennek során a missziós sátrakban betérő emberek kérdéseikre, problémáikra kaphatnak választ. Az érdeklődők két tanúságtételnek is részesei lehetnek: Boráros Imre, Kossuth-díjas színművész és Svajda Gábor hosszútávfutó vall hitéről és megtéréséről.

A Komáromi Városmisszió részletes programját Eseménynaptárunkban ITT>> találja.

Felvidék.ma