56651

Pozsonyban szeptember 27-én a délelőtti szentmise után ismét, immár sokadszor „kávéház”-ra került sor a ferencesek refektóriumában. A gyakran találkozó magyar közösség tagjai megemlékeztek arról, hogy immár tíz éve annak, hogy elindult ez a kezdeményezés, ami azóta is rendszeresen alkalmat kínál a közösségi találkozásokra a szentmiséken kívül is.

Az elmúlt években készült fényképekből összeállított rövidfilm segítségével – bár a teljesség igénye nélkül, hiszen nagyon sok minden történt a múltban – az összegyűltek könnyebben felidézhették a közösség egy-egy élményekben gazdag programját, találkozását, mint például a sítúrákat, farsangi bálokat, előadásokat, közös ünnepségeket. A közösség megnőtt, felnőtt és ez a közösség régtől él. Reméljük, hogy a tagjai tovább éltetik közösen a Jóisten áldásával!

A kávéház egyébként ez egy olyan összejövetel a nyári szünidőn kívül a hónapok második és negyedik vasárnapján, ahol az illetők, azaz a pozsonyi katolikusok a vasárnapi mise után találkoznak, kötetlenül beszélgetnek, a gyerekek játszanak. A szervezők minden hónap második vasárnapján gyerekmisét tartanak a pozsonyi ferences templomban délelőtt 9 órakor, s ezt követően lehetőséget kínálnak a családoknak a találkozásra. Az önkéntesek a gyerekeknek kakaót, a felnőtteknek kávét vagy teát kínálnak. Az ilyenkor összegyűlő tetszőleges adományokat pedig a közösség céljaira fordítják, mint például a nyári gyerektábor támogatására.

pozsonyikatolikusok.sk, MJ, Felvidék.ma
Fotó: Vicián András
{iarelatednews articleid=”54287,49153″}