56889

Két határon túl címmel nyílik október 19-én a felvidéki magyar képzőművészek kiállítása a Szabadkai ArtPorte Galériában.

A Két határon túl egy cserekiállítás: ez év júliusában huszonnyolc vajdasági képzőművész mutatkozott be alkotásaival a révkomáromi Limes Galériában, az ősz folyamán pedig a felvidéki magyar művészek állítottak és állítanak ki Zentán és Szabadkán. A kiállítás főszervezői a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSzE) és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet.

A cserekiállítások példátlan művészeti missziót teljesítenek: nem kevesebb a küldetésük, mint a művészetek segítségével közelebb kerülni egymáshoz. Az anyaországon kívül rekedt vajdasági és felvidéki magyar képzőművészek kiállítás-sorozatában helyet kapó műalkotások ösztönzően hatnak a határon túli magyar – magyar párbeszédre, melynek célja a nemzeti összetartozás erősítése. A grafikusokból, festőkből, építészekből, szobrászokból és iparművészek csoportjából álló felvidéki és vajdasági képzőművészek alkotásai hasonló, speciális élethelyzetben születtek. Műveiken keresztül egymás számára kevésbé ismert világba nyerhetünk betekintést. A technikai sokszínűség, a munkák igényessége alapján ezen kiállításokról elmondható, hogy a világ bármely részén megállnák a helyüket. A kínálkozó lehetőségek közül mégis Felvidék Vajdaságot választotta és fordítva. Az ehhez hasonló kezdeményezés ritka eseménynek számít.

„Két határon túli egyesület adott egymásnak lehetőséget ezzel a kiállítás-sorozattal. Megvallom, sok műszaki gonddal járt a műalkotások hozatala és átvitele Szerbia és Szlovákia között, mégis azt gondolom, hogy megéri. A távolságok lerövidülnek, a határok leomlanak, a nehézségek eltörpülnek, ha közös szív dobban. Szeretnénk érezni és éreztetni, hogy történelmi közös múltunk kötelez bennünket a közös jövő építésére. A mi missziónk azzal teljesedik be, hogy alkalmat adunk egymás megismerésére, megismertetésére” – fogalmaz Kopócs Tibor, a MAMSzE elnöke.

A kiállítás-sorozat harmadik, egyben utolsó állomásán Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mond ünnepi beszédet. Személyes jelenléte nagy jelentőségű, hiszen erősíti a Kárpát-medencében egymástó messze, más-más országokban élő magyar anyanyelvű, a magyar kultúrkörhöz tartozó emberek összetartozását. A szabadkai közönség előtt köszöntőt mond Szabadka polgármestere, Maglai Jenő és Stubendek László, Révkomárom polgármestere. A felvidéki Komáromból delegáció látogat Szabadkára: Stubendek Istvánnal tart Knirs Imre alpolgármester, Csémy Olivér és Litomericzky Nándor építészek, MAMSzE tagok, valamint Kopócs Tibor, a MAMSzE elnöke. A komáromi delegációt Nagy Tivadar fotográfus kíséri el a szabadkai útra, aki dokumentálja majd az eseményeket.

A kiállítást, mely november 15-ig látogatható, a projekt ötletgazdája és művészeti menedzsere Miglinczi Éva művészeti író nyitja meg.
A kiállításról az Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>

Szalai Erika, Felvidék.ma
a szerző felvétele
{iarelatednews articleid=”55035″}