Kilencvenhét évvel ezelőtt ezen a napon alakult meg az önálló Csehszlovákia, miután a Cseh-szlovák Nemzeti Tanács – az antant hathatós támogatásával – 1918. október 28-án kimondta a Monarchia fennhatóságának megszűnését. Odalett hát a “népek börtöne” s frigyre lépett egymással a két szerelmetes nemzet. A nászajándék ehhez illően világraszóló volt…
Első pillantásra furcsa is lehet, hogy az a Szlovákia, amely mindenét odaadná egy falatka valódi történelemért, e jeles napot szinte kutyába se veszi. Mintha csak szégyellné: míg Csehországban az egyik legfontosabb államünnepnek számít október 28-a, addig Szlovákiában mindössze emléknapként szerepel a listán. Ez persze tényleg csak első pillantásra lehet furcsa – valójában ez a legkevesebb, amit egy szélsőségesen komplexusos nemzet a múltjának e fejezetét illetően tehet.
Hogy a kisebbségi komplexusok milyen mély gyökerekből szívják magukba a vakságot okozó nedvet, már két nappal az önálló állam kimondása után, 1918. október 30-án írásba adták. E napra datálódik ugyanis a Szlovák Nemzeti Tanács turócszentmártoni nyilatkozata “a cseh-szlovák nemzet egységéről és a függetlenséghez való jogáról”. Ennek első pontja a beismerő vallomás: “A szlovák nemzet mind nyelvi, mind kulturális-történelmi szempontból az egységes cseh-szlovák nemzet része. Minden kulturális harcban, melyet a cseh nemzet folytatott, és amely ismertté tette az egész világon, részt vett a szlovák ág is”.
A fene megette az olyan egyenjogúságot és egyenrangúságot, amit ilyen harsányan kell bizonygatni. És valóban: sosem volt boldog a “szlovák ág” a népeknek eme kisebb börtönében, az első adandó alkalommal meg is pattant belőle. És a hivatalos emlékezetben is utcahosszal előzi őt Hétfájdalmú Szűz Mária, vagy a valamivel konkrétabb Cirill és Metód.
És ha a szlovákoknak nincs ünnepelnivalójuk október 28-án, akkor mi, magyarok aligha fogunk hálával gondolni arra az államra, amely Benešt adta nekünk. És amely a legrosszabb oldalát hozta felszínre a felvidéki magyarság énjének: az aktivizmus néven ismert csúszómászó, önfeladó, csehszlovák hatalomhoz lojális nemzeti önmegsemmisítő hajlamot. Amelynek szellemi örökösei ma is köztünk járnak és nagy igyekezettel táplálják az asszimiláció kohóját. Csak épp ma nem aktivizmusnak hívják, hanem polgári víziónak.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
Fotó: TASR
