56917

A Rákóczi Szövetség október 21-23. között 23. alkalommal rendezi meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen Gloria Victis elnevezésű 1956-os emlékünnepségét, Kárpát-medencei ifjúsági találkozóval és középiskolai történelmi vetélkedővel összekötve. A rendezvényen idén is több mint 1300 Kárpát-medencei egyetemista és középiskolás vesz részt.

Emellett 124 Kárpát-medencei középiskola több mint 4500 diákja utazhat a Szövetség Október 23-i Diákutaztatási Programja keretében legalább egy Kárpát-medencei határ átlépésével egy másik magyar középiskolához ünnepelni. A program célja, hogy a Kárpát-medence magyar középiskolásai ellátogassanak legalább egy határ átlépésével egy másik magyar középiskolához, és ott emlékezzenek az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeire. A program kiemelt célja az is, hogy a látogatás során minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között. A programot pályázati formában hirdette meg a Rákóczi Szövetség, amelyre bármely Kárpát-medencei középiskola jelentkezhetett. A pályázat feltétele volt, hogy a Kárpát-medencei egy másik országában működő magyar középiskolához látogasson a pályázó középiskola utazó csoportja és közös programot szervezzenek az október 23-i nemzeti ünnep kapcsán. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amelyez a Rákóczi Szövetség utazási támogatást biztosít a sikerrel pályázóknak.

A Kárpát-medencei magyarság szolgálatában tevékenykedő Rákóczi Szövetség egyik legfontosabb feladatának tekinti a magyar ifjúság identitás- és összetartozás tudatának erősítését. A Szövetség legnagyobb szabású rendezvénye a Gloria Victis 1956-os emlékünnepség sorozat, amely idén 23. alkalommal valósul meg.

A Gloria Victis rendezvénysorozat, az 1956-os forradalmat elindító magyar ifjúságnak állít emléket a budapesti Műegyetemen október 21-23. között több mint 1300 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista részvételével, köztük mintegy félszáz szlovák és lengyel egyetemista meghívottal.

A rendezvénysorozat részeként a budapesti Műegyetemen rendezett történelmi vetélkedőn kétszáz Kárpát-medencei középiskolás méri össze tudását, a többi meghívott fiatal ez alatt különböző kulturális programokon vesz részt. A rendezvény csúcspontját az október 22-i Műegyetemi emlékünnepség és a Bem téri fáklyás felvonulás jelenti, amelyet a meghívott diákok mellett budapesti, vidéki és határon túli ünneplő polgárok is megtisztelnek részvételükkel.

Felvidék.ma