Mi, magyarok nem igen panaszkodhatunk, ha színházművészetről van szó, hiszen kitűnő társulatokkal, rendezőkkel és „komédiásokkal” büszkélkedhetünk. Ráadásul Színészkirályunk és színészóriásaink, színészfejedelmeink (felsorolni is nehéz lenne e két csoport tagjait) is vannak. Ez utóbbiak közé tartozik – elismert kritikusok szerint is – Dráfi Mátyás felvidéki magyar színművész, aki – ahogyan egy interjúban fogalmazott – olyan „gyönyörűségnek” tartja a színészi pályát, amely könnyen „rabul ejti az embert, akár a drog.”
Az, hogy a hetvenharmadik születésnapját a napokban ünneplő Dráfi Mátyást rabul ejtette (vagy, ahogyan ő fogalmaz: „rászokott a szervezetem”), nem lehet kétséges. Olyannyira nem, hogy amikor több mint egy évtizeddel ezelőtt nyugdíjas lett, azon nyomban újabb színházi munkákba fogott. Színésztársaival, barátaival tizenöt évvel ezelőtt alapította meg a Teátrum Színházi Polgári Társulást azzal a céllal, hogy a Felvidék olyan, kisebb falvaiban élő emberek közé is elvigyék a színházat, ahová nem igen jutnak el a kőszínházi társulatok. A Teátrum Színházi Polgári Társulásnak erről a másfél évtizedéről beszélgettünk a komáromi színészfejedelemmel.
„Azt követően, hogy a Magyar Területi Színházból Komáromi Jókai Színház lett, a társulat egyre kevesebbet járt tájolni. Beke Sándorék elképzelése akkor az volt, hogy ne a társulat utazzon, hanem a közönség jöjjön el Komáromba. Tehát mindenképpen egy kőszínházat akartak csinálni. Az ezt követő években javasoltam a színház akkori vezetésének, hogy mi, színészek a szabad időnkben csináljunk egy-egy előadást, amit nyaranta a legkisebb falvakba is el tudnánk vinni. Az ötlet nem talált meghallgattatásra, ezért aztán úgy döntöttünk egy páran – nemcsak színészek – , hogy mi magunk vesszük kezünkbe a dolgot, és alapítottunk egy polgári társulást” – meséli Dráfi a kezdetekről.
Olyan kiváló színészek mellett, mint például a Kossuth-díjas Boráros Imre, számos megbecsült közéleti személyiség és művész is ott volt a Teátrum alapításánál (Nagy Géza, Kopócs Tibor képzőművész, Nagy János szobrászművész, Batta György író, újságíró). Az alapítók abban egyetértettek, a színház hatékony eszköze lehet a magyar nyelv és kultúra terjesztésének. Mindezt egy olyan – napjainkig tartó – időszakban fogalmazták meg, amelyet jelentős mértékű magyarságfogyás jellemez. A cél tehát világos volt: Felvidék legkisebb szegletébe is elvinni a magyar szót, a magyar színjátszást.
„Megalakulásunk után a Csókos asszony operettel kezdtünk, azaz egy könnyedebb előadással – féltünk ugyanis, hogy a vidéki közönség, akikhez el akartunk jutni, elszokott a színháztól. Később aztán a mesék, a musicalek és a vígjátékok mellett komoly történelmi drámákat, operákat is bemutattunk. Talán csak a balett maradt ki a színházi műfajok közül. Emlékezetes volt a búcsi Bánk bán bemutatónk, az előadást ugyanis a község templomában adtuk elő” – folytatta Dráfi Mátyás.
A társulat, amely profi és amatőr színészekből áll, az elmúlt tizenöt év alatt bejárta csaknem az egész Felvidéket. A munkából a társulás nemcsak színész tagjai veszik ki a részüket: a már említett Kopócs Tibor például díszlettervezőként segít, id. Batta György pedig jelenleg az elnöki teendőket látja el.
A vidéki fellépéseken túl a Teátrum két CD-t is kiadott az elmúlt években: a Csehszlovákiai magyar költők 1918-tól napjainkig című lemezen Dráfi Mátyás a felvidéki magyar költészet legszebb alkotásaiból válogatott, az idén megjelent Az árgyélus kismadár című albumon pedig felvidéki magyar népdalokat énekel. „Népdalainkat mintha kevesebbre tartanánk, mint az erdélyi vagy a csángó dalokat, pedig legalább olyan sokszínűek. Ezért elhatároztam, hogy a felvidéki magyar népdalokat fogom népszerűsíteni” – mondja a csallóközi, mátyusföldi, zoborvidéki, ipolymenti, medvesaljai, gömöri, bodrogközi népdalokat tartalmazó albumról.
S hogy mivel ünneplik a társulás 15. születésnapját? Az évforduló alkalmából – még ebben az évben – megjelenik egy könyv az elmúlt másfél évtizedről. Dráfi azt mondja, a kötet közös munka eredménye, s benne lesz minden, ami a Teátrummal kapcsolatos: amolyan színes album képekkel, visszaemlékezésekkel, valamint a közönségtől és a polgármestertől kapott köszönőlevelekkel.
S bár a komáromi színészfejedelem jelen pillanatban kisebb egészségügyi gonddal küszködik, ami miatt nehezebben mozog (ő úgy fogalmaz: „egyenlőre két mankós vagyok”), mint mondja, ez nem lehet akadálya annak, hogy még az idén színre vigyék Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, dramaturg Görgey című történelmi darabját. De honnan ez a kifogyhatatlan energia? „Egyelőre még úgy érzem, hogy bírom, hát akkor csinálom” – hangzik szerényen a válasz.
lm, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”49852,53317,51957,51879,51827,50325″}
