57773

Magyarok lakta területen, a csallóközi Fél községben tartotta jelöltállító kongresszusát a Szlovák Nemzeti Párt.

Az eddigi gyakorlatától eltérően nem a fővárosban vagy Zsolnán, esetleg más történelmi szlovák településen tanácskozott a szlovák nacionalista párt tagsága, hanem egy kis magyar falut, Félt választották helyszínül. Ezt egyfajta erőfitogtatásként és területmegjelölésként is lehet értelmezni, ahogy a Cirill és Metód-szobor komáromi kihelyezését, a Štúr-szobor Párkányban való állítását, vagy pár éve (még Slota idején) a kettőskeresztek tömeges állítását. Ám retorikájukban a nemzetiek mégsem ezt tükrözik. Az ország legkárosabb elemeinek Andrej Danko már nem a magyarokat vagy a romákat jelölte meg, hanem a szupermarketeket, a minareteket és a befektetési cégeket, mint pl. a J&T. Utóbbi azért érdekes, mert a szóbeszédek szerint elég közeli kapcsolatot ápol a jelenlegi kormánypárttal, amelynek első számú koalíciós partnerkérője az SNS.

A kongresszusra érkező küldötteket szlovák népviseletbe öltözött énekesek, táncosok fogadták, hogy megfelelő hangulatban válasszák meg parlamenti listájukat. Ezen csak párttagok találhatóak, nem nagy meglepetésre az élen a hónapok óta masszív billboard-kampányt folytató pártelnök, Andrej Danko szerepel. Őt alelnökei követik: Jaroslav Paška (korábbi EP-képviselő), Anton Hrnko (történész), Vladimír Chovan (korábbi HZDS-es földművelésügyi miniszter) és Štefan Zelník (korábbi parlamenti képviselő).

Hiába keresik a listán a korábbi részeges vezért, Ján Slotát, akit 2012-ben leváltottak a párt éléről, majd ki is zárták őt.
Danko olyan értelemben szólt a Slota-időszakról, hogy mennyire nem volt könnyű felhozni a pártot Slota után a mostani szintre, mivel gyakorlatilag a semmiből kellett építkeznie. Jelenleg több mint hatezer tagjuk van már, a közvélemény-kutatások pedig rendre 6-7 %-os népszerűséget mérnek nekik. Ám, ha nem szereznek parlamenti mandátumot, Danko kilátásba helyezte, hogy felhagy a politizálással.

TASR nyomán tsák, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57317,56787,56313,56227,55412,55182″}