57771

A lévai Szent László Kör adventváró játszóházra várt kicsiket és nagyokat november 28-án. A sok gyermek már délután három órától gyülekezett a Reviczky Ház nagytermében és érkezésüket kövezően rögtön birtokukba vették a már elkészített munkaasztalt. Így már javában folyt a gyerekek lelkes munkája, mikor a Lévai Szent László Kör elnöke megnyitotta a rendezvényt. Majd egy rövid időre mindenki figyelmét kérte, hogy a kör kihirdesse tavaly januárjában indított Lévai Csengettyűszó gyermek és ifjúsági havilapjában meghirdetett egész éves pontverseny végeredményét. A gyermekek minden hónapban a gyermekszentmisék alkalmával kapták kézhez az újság számait, melyekben közölt írásokban hitünk szépségeibe gyermeknyelven próbálták bevezetni gyermekeket. Az olvasmányok, imák és versek mellett vallásos témájú kifestők, keresztrejtvények, feladványok képeztek a pontverseny részét. Ezenkívül a szentmiséken való részvételért is nem kevés pontot szerezhettek a gyermekek. A verseny havi feladványainak leadási időpontja a következő gyermekszentmise volt. A hét díjazott a jelenlevők nagy tapsa mellett vehette át az okleveleket és magyar szentjeink valamelyikéről szóló szép kiállítású jutalomkönyveket. A verseny győztese Papp Gábor volt, aki a maximum 338 pontból 300 pontot gyűjtött. A további sorrend: 2. hely: Müller László, 3. hely Papp Péter, 4. hely Gyürky Tamara, 5-6. hely Cinege Patrik és Cinege Denisz, 7. hely: Motoska Szabolcs. A kör elnöke az eredményhirdetést követően már meg is hirdette az újság következő egyházi évi pontversenyét, mely a havilap jövő vasárnapi gyermekszentmiséjén megjelenő számával veszi kezdetét.

Ezt követően tovább folytatódott a gyerekek kézműveskedése. Egy közös hosszú asztalnál különböző karácsonyfa papírdíszeket készítettek színes ceruzák, zsírkréta, színes papírok és ragasztó segítségével. Minden gyermek maga helyezte remekművét a percről percre szebbé váló lévai Magyar Ház idei karácsonyfájára. Emellett a legnagyobb látványosság a benti hóember készítése volt műanyag poharakból, mely sohasem fog elolvadni. Minden gyermek kivette részét a „hóemberépítésből”, a fehér papír poharak egymáshoz szegecseléséből. Nagy örömmel vitték a hóembert a karácsonyfa mellé, hogy az utolsó simításokat elvégezzék rajta. Szinte ezzel egy időben került fel a karácsonyfára az a színes papírfüzér, mely szintén valamennyi résztvevő közös munkájának volt az eredménye. Az egész rendezvény alatt szép karácsonyi énekek szóltak a háttérből, volt adventi díszbe öltöztetett „terül-terülj asztalkám” sok finomsággal és a gyerekeknek nagyon ízlett a karácsonyi meleg tea is. A sok gyermek és szülei örömteli lélekkel együtt állták körül a lévai Magyar Ház karácsonyfáját és hóemberét, kívánva ezzel szép adventi várakozást a lévai Magyar Házban karácsonyig megforduló minden kedves látogatónak.
További képek megtekinthetők a Képgalériánkban ITT>>>. 

Müller Péter, Felvidék.ma, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57324,57092,57015,56363,56076,54187,54058,53366,53015″}
SzorgoskodásDíjazottakAz elkészült művek felavatásaCsoportkép