57778

A párkányi székhelyű Déli Régió Régiófejlesztési Ügynökség irodája ebben az évben is civil börzét szervezett.

Általában november táján megrendezett találkozóra meghívják a déli régióból az általuk jegyzett valamennyi, különböző témakörben működő civil szervezetet.

Céljuk a szervezetek találkozása, tapasztalatcsere, ötletbörze, kapcsolatteremtés, programok bemutatása – akár termék bemutatóval, prospektusokkal,- és az iroda hasznos tanácsainak továbbadása, segítség felajánlása a már gyakorlott vezetők részére is.

Az iroda több mint tíz éve segíti a hozzájuk forduló társulások, szervezetek munkáját, legfőképpen a pályázatok egyre nehezebb, bonyolultabb megvalósításában.

Természetesen a rászoruló községeknek is segítenek az ez irányú problémáik megoldásában.

Mivel a börze megrendezésére nincs anyagi alapjuk, így ők is pályázat alapján jutnak csekély támogatáshoz, s ennek függvényében kerül sor az évenkénti találkozóra. Volt év, amikor bizony nem tudták megszervezni a nagyon hasznos és értékes összejövetelt. Ezt mi  sem bizonyítja jobban, mint hogy évről-évre nagyobb az érdeklődés a börze iránt.

Ez évben – ahogy az iroda három alkalmazottja elmondta – szerény körülmények között hirdették meg a találkozót.

Előadás közbenA régió közel ötven bejegyzett szervezete közül a régiek mindig visszatérnek, s jönnek újabb vezetőségi tagok is. A búcsi székhelyű Kultúráért és Turizmusért Polgári Társulás nevében Szobiné Kerekes Eszter mindig jelen van. Ez évben elhozta a kézimunkázó asszony tagjait is, akik gyakran szerepelnek legszebb munkáikkal hazai és magyarországi kiállításokon is. A nánai felnőtt Pásztortűz nevet viselő néptánccsoport első alkalommal mutatkozott be a megjelent civilek körében.

Az idei programban a bemutatkozáson kívül az iroda részéről a megjelentek tájékoztatást kaptak:
– a civil szervezetek gazdálkodási módszereiről, ill. a könyvelési-, pénztári tudnivalókról
– a pályázatok elszámolásáról
– a civil szektor aktuális helyzetéről, a 2 % törvényi hátteréről
– a Déli Régió új projekt tervéről, az érsekújvári járás egyediségeiről szóló adatbázis létrehozásáról.

Ez utóbbi tervükkel kapcsolatban az Ügynökség igazgatója, Tóth Attila elmondta, hogy az egyediségek adatbázisának kialakításával az a céljuk, hogy összegyűjtsék azokat az értékeket, amelyek jelentősen hozzájárulnak a régió jó hírnevéhez, és megerősítik a regionális identitást. A járás egyediségeinek összegyűjtését a magyarországi hungarikumok ötlet mintájára szeretnénk megvalósítani.

„Ide tartoznak a járás értékes műemlékei, régészeti lelőhelyei, fontos sze  mélyiségek- régiónk híres szülöttei, természeti és épített örökségünk, kézműves és művészeti értékek, egyedi ételek és italok és gyógyhatású készítmények” – zárta Tóth.

Jenei Sarolta és Hrachoviczká Irena pályázati referensek (az iroda két dolgozója) pedig a pályázati felhívások és partnerkapcsolatok lehetőségeiről adtak tájékoztatást az érdeklődőknek.

DE, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”57622,57611,57390,57361,57243,57111,57067,57007″}